Nielsen: 450 tonna csokimikulás kétmilliárd forint értékben
8 és fél millió darab csokimikulást vettek a magyar fogyasztók több mint kétmilliárd forint értékben 2018. november-decemberben: ez 5 százalékos mennyiségi növekedést jelent 2017 azonos időszakához képest. Tarolnak a tejcsokoládé-figurák, amiket jellemzően a hipermarketekben szerzünk be az ünnepi szezonban. A sajátmárkás mikulásédességek forgalmában kétszámjegyű növekedést regisztrált a Nielsen kiskereskedelmi indexe.
A tavalyi karácsonyi szezonban (2018. november-decemberben) 8 és fél millió darab csokoládémikulást vásároltunk a hazai kiskereskedelemben 2,2 milliárd forint értékben: 2 százalékkal kevesebbet, mint 2017-ben. A 450+ tonnányi téli édességből mennyiségben 5 százalékkal fogyott több.
A preferenciák változatlanok: a tejcsokoládéból készült télapófigurák hozzák az értékbeli forgalom kilenctizedét, sőt, súlyuk a kategóriában évről-évre növekszik. Az étcsokimikulások 5 százalékot generálnak értékben az eladásból, jóllehet az egy évvel korábbi értékhez képest kétszámjegyű csökkenés látható a szegmensnél.
A kosarakba kerülő csokimikulások közel kilencven százaléka üreges, mennyiségben 6 százalékkal több fogyott belőlük, míg a töltött társaik iránt egyötödével csappant az érdeklődés egyik szezonról a másikra.
Ha mikulás, akkor márkás: 95 százalékot visznek a gyártói márkás termékek, 4 százalékos értékbeli csökkenés mellett. A sajátmárkás télapófigurák ellenben a 2017-es ünnepi szezon értékbeli forgalmának másfélszeresére növelték az eladásukat.
A magyarok leginkább 56-110 grammos csokoládémikulást vesznek: az értékbeli eladások kétötödét viszi a kiszerelés, míg szorosan nyomukban járnak a 21-55 grammos kiszerelésű figurák (38%). Kilőtt a nagyobb, 111-200 grammos csokimikulások forgalma: másfélszer több fogyott belőlük mennyiségben, mint a 2017-es szezonban.
„Az ünnepi szezon nagy kedvence hagyományosan a csokimikulás: a szezonális édességek több mint felét teszi ki értékben. 100 eladott karácsonyi termékből 57 ilyen” – mondta Hajnal Dóra, a Nielsen vezető tanácsadója. „A figura végigkíséri a decemberi hónapot, és az elmúlt évek fogyasztói preferenciájában hatalmas elmozdulást nem tapasztaltunk: legyen édes, legyen üreges.”
Csokimikulást a nagyobb boltból: a 2500 négyzetméternél nagyobb üzletekben realizálódik az értékbeli forgalom 40 százaléka, ami 5 százalékos értékbeli csökkenés az előző szezonhoz képest. Ellenben a diszkontokban történő értékesítés kétszámjegyű növekedést regisztrált a Nielsen.
Kapcsolódó cikkeink
Egy szakvásár mindenkinek: áttekintés a 2023-as interpack-ról
Azt sem tudja, merre forduljon a kiállítási csarnokokban? Az interpack-on…
Tovább olvasom >Nielsen: Feleannyi sört vásároltunk a vébén, mint az Eb két hete alatt
A magyarok kétharmada társaságban nézi a katari labdarúgó-világbajnokságot, de sokan…
Tovább olvasom >Gyors segélyt követelnek az édességgyártók Németországban
A Németországban az energiaárak robbanása azzal fenyeget, hogy a belföldi…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: áprilisban 12,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma
2023. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett…
Tovább olvasom >Suppan: a mélyponton túl lehet a kiskereskedelmi szektor
Áprilisban a várakozásoktól elmaradva a nyers adatok szerint 13,6%-kal, míg…
Tovább olvasom >K&H: Nehezen bírják a kétszámjegyű inflációt a vállalatok
Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9…
Tovább olvasom >