NGM: ülésezett a Turisztikai Tanácsadó Testület
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter vezetésével megtartotta első őszi ülését a Turisztikai Tanácsadó Testület – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
A közlemény szerint a turisztikai ágazatot érintő kérdésekben a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadó, konzultatív testülete ülésén a résztvevők részletesen elemezték a turizmusra ható legfontosabb gazdasági folyamatokat, valamint megvitatták az ágazat legfontosabb kérdéseit és az előttük álló rövid- és hosszú távú kihívásokat.
A testület munkájában több mint 30 turizmus-szakmai szervezet képviselteti magát, köztük a Balatoni Fejlesztési Tanács, a Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács, valamint a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.
Nagy Márton hangsúlyozta, a turizmus kiemelkedő stratégiai jelentőségű ágazat a magyar gazdaság számára, amely a GDP több mint 10 százalékát adja, és közel 400 ezer embernek biztosít munkát.
A Budapest Liszt Ferenc Repülőtér utasforgalma is kiemelt bővülést mutat, az év első nyolc hónapjában 18,6 százalékkal nőtt az utasok száma a tavalyi év azonos időszakához képest, és 7,6 százalékkal meghaladta a Covid előtti eredményeket is, mellyel 2024 első félévét tekintve a második helyen áll az európai repterek között.
A kormány célja, hogy tovább növelje a turisztikai ágazat teljesítményét, ennek érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium a reptér nagyívű fejlesztése mellett többek között egy olyan vendéglátóipari egységeket támogató programon dolgozik, amely elősegítheti, hogy a Balaton és más hazai turisztikai térségek ne csak a nyári főszezonban, hanem az év minél hosszabb időszakában jelentsenek vonzó turisztikai célpontot – áll a közleményben.
A testület áttekintette a Terézvárosi Airbnb-típusú szálláshelyek betiltásáról szóló ügydöntő szavazás eredményét. Nagy Márton leszögezte, hogy az Airbnb nem turisztikai, hanem lakhatási kérdéskör, a kormány eddig is ennek megfelelően vizsgálta a szabályozás átalakításának lehetőségeit, hiszen közel 26 ezer lakóegység hiányzik a magyar ingatlanpiacról. Az Airbnb-k miatt csökkent a hosszú távra kiadott lakások száma, amelynek következtében jelentősen növekedtek a bérleti díjak és az ingatlanárak is.
A kormány számára a családok lakhatási érdekeinek védelme az első, ennek megfelelően dolgozik a szabályozás átalakításán. A miniszter hozzátette: a kormány még várja Szentkirályi Alexandra javaslatát, de az már előre látható, hogy a magyar családok védelme érdekében minden eddiginél szigorúbb szabályozás kerül majd bevezetésre a rövidtávú lakáskiadásra vonatkozóan – közölte az NGM.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: nyáron tovább nőtt a SZÉP-kártya népszerűsége
A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP-kártya…
Tovább olvasom >NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet fogja érinteni
A 26 turisztikai szervezet által megfogalmazott közlemény kapcsán a Nemzetgazdasági…
Tovább olvasom >Átalakulóban a turizmus: többször, de rövidebb időre utaznak a vendégek
Erős nyarat zárt a hazai turisztikai ágazat, a Központi Statisztikai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat…
Tovább olvasom >Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >