NGM: Nő a foglalkoztatottak száma Magyarországon
Már 64 hónapja, azaz több mint öt éve nő a foglalkoztatottak száma Magyarországon – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Az államtitkár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva elmondta: a kedvező eredmények mögött számtalan foglalkoztatást segítő kormányzati intézkedés volt. Az egyik legjelentősebb programnak a munkahelyvédelmi akciót nevezte, a program jelenleg több mint 900 ezer ember foglalkoztatását segíti elő, azzal, hogy jó néhány száz milliárd forint adókedvezményt hagyott a munkaadóknál, amit fejlesztésekre, vagy béremelésekre fordíthattak.
Kitért arra is, hogy csökkent a közfoglalkoztatottak száma is, ami megfelel a minisztérium szándékainak, hogy az élesedő munkaerőpiaci helyzetben a közfoglalkoztatottak közül minél többen helyezkedjenek el az elsődleges munkaerőpiacon.
Cseresnyés Péter kiemelte: 2010-hez képest már 735 ezerrel dolgoznak többen, és bíztatónak nevezte azt is, hogy a versenyszféra már 560 ezerrel több dolgozót foglalkoztat.
Az NGM szeretné, ha 70 százalék fölé nőne a foglalkoztatottság, van még tartalék a munkaerőpiacon – tette hozzá.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a foglalkoztatottsági adatok elemzéseként kiadott közleményében azt emelte ki, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta Magyarországon.
Hét év alatt a foglalkoztatási ráta 54,6 százalékról 68,7 százalékra javult, a munkanélküliségi ráta pedig 11,5 százalékról 4,0 százalékra esett vissza.
A hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a minisztérium a kedvező munkaerő-piaci folyamatok fennmaradása mellett a gazdasági növekedés további élénkülésére számít a következő időszakokban. A foglalkoztatás folytatódó bővülése irányába hat a háztartások növekvő fogyasztása, a vállalatok bejelentett kapacitásbővítései, a kormány intézkedései következtében fellendülő lakásépítések, a beruházások dinamikus emelkedése, valamint az EU-s források kifizetésének felgyorsítása – zárul az NGM közleménye. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

