NGM: több mint 460 milliárd forinttal támogatja a kormány a munkaerőpiaci aktivitás növelését
2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a munkaerőpiaci aktivitás növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését és a munkakörülmények javítását – jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A foglalkoztatáspolitikai eredmények egyértelműek: a munkaalapú társadalom megszilárdult, 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottak aránya pedig 74,7 százalék, így meghaladja az EU átlagát. A kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést és 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében tovább kell fokozni a munkaerőpiaci aktivást és a foglalkoztatottak arányát. A kormány célja, hogy a 15-64 éves korosztály aktivitási rátája 78 százalékról 85 százalékra növekedjen – emlékeztetett az NGM.
A GINOP Plusz program aktivitás és foglalkoztatás növelését szolgáló prioritásain keresztül ezért több mint 460 milliárd forintot biztosít a gazdaság, a vállalkozások számára. A forráskeretek háromnegyedét az álláskeresők és inaktívak elhelyezésére szolgáló programok teszik ki. A hazai álláskeresők elhelyezkedését segítő programok priorizálása jól mutatja a kormány azon elvárását, hogy a munkaerőhiánnyal érintett vállalkozások elsősorban magyar munkavállalókat alkalmazzanak – hangsúlyozta az NGM.
A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy a foglalkoztatottságot és aktivitást növelő források csaknem teljes egésze minél előbb, azaz még az idei évben meghirdetésre kerüljön, azok felhasználásával is segítve a növekedési célok elérését – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: jövő héten indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A tehetség nem egyenlő esélyekkel indul – hét pályakezdő fiatal nő munkaerőpiaci indulását segíti a Waberer’s
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is magas volt a hazai infláció EU-s összevetésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


