Elégedett a turizmus teljesítményével az NGM

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 10. 10:48

A turizmus teljesítménye tavaly minden várakozást felülmúlóan nőtt az előző évhez képest – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásáért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

szall

Glattfelder Béla a Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett legfrissebb adatairól elmondta: rekordévet zárt a turizmus 2014-ben, minden fontosabb mutatója növekedni tudott. Az ágazat a nemzetgazdaság egészénél is képes volt jobban növekedni. Aláhúzta, Magyarországon 7,2 százalékkal több, összesen 9,5 millió vendég 5,4 százalékkal több, 24,2 millió vendégéjszakát töltött el a szálláshelyeken. A belföldi vendégek száma közel 10 százalékkal, a tőlük származó bruttó szállásdíj-bevétel pedig mintegy 15 százalékkal emelkedett; a külföldiektől származó szállásdíj-növekedés is csaknem elérte a 11 százalékot 2014-ben. Kiemelte: Magyarország minden turisztikai régiójában növekedés volt. Az adatok alapján a kedvező tendencia folytatódására számítanak 2015-ben, amihez a SZÉP-kártya program sikere mellett a magyar turizmus versenyképessége is hozzájárul – fűzte hozzá.

Az államtitkár rámutatott, hogy az év utolsó hónapjában is kimagasló növekedést mértek, decemberben a külföldi vendégéjszakák száma mintegy 15 százalékkal, a szállásdíj-bevételek 27,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A belföldi turisták vendégéjszakái 10,1 százalékkal, a tőlük származó bevételek pedig 18,5 százalékkal haladták meg a 2013-as értéket. Közölte, a vendégéjszakák alapján a legtöbb turista decemberben Izraelből érkezett, a második az Egyesült Királyság, majd az Egyesült Államok következik.

Kitért arra, hogy míg az orosz turisták általában elmaradtak Közép-Európából, addig Magyarország kivétel: az orosz vendégéjszakák száma tavaly 1,4 százalékkal bővült.

Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az orosz utazási irodák szövetségének vezetője szerint tavaly 25-30 százalékkal kevesebb orosz turista utazott Európába. Két országba azonban – Magyarországra és Ciprusra – a negatív tendenciák ellenére is többen utaztak, a vendégszám, és a vendégéjszakák száma enyhén, de emelkedett 2013-hoz képest, miközben más országokban 25-30 százalékos visszaesés volt. Elmondta, az orosz piac megőrzése érdekében mindent megtesznek. Kifejtette, az idegenforgalomban az elmúlt másfél évtizedben megvalósult kulturális- vagy egészségturisztikai fejlesztések jól teljesítenek, a turizmus a gazdaság húzóágazatává vált.

Faragó Péter, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója közölte: február 26-án az Utazás kiállítás első szakmai napján mutatják majd be az új turisztikai marketing tervet, amelyben az újak mellett a hagyományos piacokra is nagy hangsúlyt fektetnek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink