NGM: nem lesz végső kasszabekötési határidő
A nemzetgazdasági tárca az onlinekassza.hu kérdésére közölte, nem terveznek végső határidőt kitűzni az onlinekasszák bekötésére. Így a kereskedők akár kivárásra is játszhatnak, hiszen minél később állnak át, annál több bevétel maradhat rejtve a NAV elől.
Ugyanakkor máris látszanak az onlinekassza bevezetésének hatásai, a teljes kereskedelmi szektorban már 55 milliárd forinttal nőtt az áfabevétel 2014 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest.
Jelenleg nincs érvényes végső határideje a kasszák NAV-bekötésének. Az a helyzet állt elő, hogy csak az 50 ezer forintos állami támogatás folyósításának volt határideje, amelyről a kereskedők már lecsúsztak, ezért jelenleg már nem érdekeltek a mielőbbi átállásban. Emiatt a Nemzetgazdasági Minisztérium Sajtó Főosztályától érdeklődtünk, tervezik-e, hogy újabb rendeletmódosítással kijelölik az átállás végső határidejét.
Azzal, hogy már több mint 100 ezer pénztárgép kommunikál a NAV-val, egyre inkább az átállási folyamat végéhez közeledünk – válaszolta kérdésünkre a minisztérium. Ennek megfelelően a tárca nem dolgozik az online kapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésére nyitva álló határidők megváltoztatásán.
Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >