NGM: negyvenhat hónapja emelkedik a kiskereskedelmi forgalom
Negyvenhat hónapja folyamatosan emelkedik a magyar kiskereskedelmi forgalom – mondta Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) áprilisi kiskereskedelmi adataira reagálva.
Kiemelte, naptárhatással kiigazítva áprilisban 2 százalékkal bővült a kiskereskedelem a tavaly áprilisi magas értékről.
Marczinkó Zoltán kifejtette: a kiskereskedelmi forgalom emelkedésére a bérmegállapodásnak tartós a növekedési hatása. Az idén januárban a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nőtt, ennek hatására a nettó átlagbérek 8,2 százalékkal emelkedtek, és az idei 2 százalék körüli átlagos inflációval összevetve, az látható, hogy jelentős többlet halmozódik fel a lakosságnál.
A beruházásoknak is tartós növekedést ígérő hatása lesz a gazdaságra, köztük a kiskereskedelemre – mutatott rá a helyettes államtitkár.
Marczinkó Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a nem élelmiszer jellegű termékek forgalma jobban növekedett, mint az élelmiszer-, illetve az üzemanyag fogyasztás.
Fontosnak nevezte a helyettes államtitkár, hogy a lakossági költések a tartós elkötelezettség irányába mutatnak. Példaként említette, hogy a kiadott lakásépítési engedélyek száma 89 százalékkal emelkedett, 47 százalékkal több lakást építettek az idén, mint a tavalyi év hasonló időszakában. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élénkült az élősertés-export, visszaesett az import Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átalakíthatja a mezőgazdasági munkaerőpiacot a növényi étrendre való átállás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
