NGM: Nagy Márton vezetésével megtartotta alakuló ülését a Turisztikai Tanácsadó Testület
Kedden megalakult és megtartotta első ülését a Turisztikai Tanácsadó Testület, amely a turisztikai ágazatot érintő kérdésekben a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadó, konzultatív testületeként fog működni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Üléseire a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben, negyedéves rendszerességgel kerül sor. A testület alakuló ülésére több mint 30 szakmai szervezet kapott meghívást, többek között a Balatoni Fejlesztési Tanács, a Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács vagy a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.
A testület célja, hogy az ágazat szereplőitől érkező információkkal és javaslatokkal segítse a kormányzat munkáját, hogy a turizmussal és vendéglátással összefüggő, stratégiai jelentőségű kérdésekben minél megalapozottabb kormányzati döntések születhessenek. Ezzel is elősegítve a magyarországi turizmus lehetőségeinek hatékonyabb kihasználását és egyre gyorsabb fejlődését, egyúttal hozzájárulva ahhoz is, hogy Magyarország még vonzóbb úti céllá váljon a külföldi és belföldi turisták valamint üzleti utazók számára egyaránt.
A Nagy Márton vezetésével megtartott alakuló ülésen a résztvevők a turizmusra ható gazdasági folyamatok mellett áttekintették az ágazat legfontosabb kérdéseit, illetve a rövid és hosszútávon jelentkező kihívásokat.
A közlemény szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az alakuló ülésen hangsúlyozta: a turizmus a magyar gazdaság stratégiai fontosságú ágazata, amely a GDP több mint 10 százalékát biztosítja. Ígéretes, hogy a turisztikai fogyasztás kezd helyreállni, amelynek eredményeképp év elején 11 százalékkal nőtt a turisztikai szálláshelyek forgalma, így az ágazat januári teljesítménye már felülmúlja a háború és Covid előtti 2019-es rekordév adatait is. A tárcavezető szerint ugyanakkor – szem előtt tartva a gazdasági növekedés helyreállítását – tovább kell növelni az ágazat versenyképességét és teljesítményét. Ebben számít a Nemzetgazdasági Minisztérium a szakmai szervezetek partnerségére, értékes meglátásaira és javaslataira.
Kapcsolódó cikkeink
NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >Megállapodást kötött a BDPST Group és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A BDPST Group portfóliójába tartozó DOME Kft. és a Budapest…
Tovább olvasom >Lángos-luxus a Balatonnál: már 3900 forintba is kerülhet egy sajtos-tejfölös
A klasszikus balatoni lángos egykor filléres retró ételnek számított, 2025…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >