NGM: már 22 hónapja folyamatos a kiskereskedelmi forgalom növekedése
Nagyon kedvező, hogy már 22 hónapja folyamatos a kiskereskedelmi forgalom növekedése – kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait szerdán az M1 aktuális csatornán.
Lenner Áron Márk hozzátette: a növekedés olyan mértékű, hogy az ország bruttó hazai termékére (GDP) is pozitív hatással van.
Kiemelte, hogy az áprilisi 4,4 százalékos növekedésnél kedvezőbb a naptárhatástól megtisztított adat, amely 5,3 százalékos növekedést mutat az egy évvel ezelőttihez képest. A növekedéshez elsősorban a pozitív munkaerőpiaci folyamatok járultak hozzá, mivel minden korábbinál többen dolgoznak, illetve a reálbérek növekedésének és a kedvező fogyasztói bizalomnak köszönhető. Az emberek mernek tartós fogyasztási cikkeket vásárolni – tette hozzá.
Az sem elhanyagolható hatás, hogy a bankok elszámoltatásával a csökkenő törlesztő részletek és az egyszeri visszajáró összegek miatt is nő a háztartások fogyasztása – mutatott rá.
Lenner Áron Márk hangsúlyozta, hogy a boltok vasárnapi zárva tartásának márciusi bevezetését követően is fennmaradt a növekedés üteme: az online pénztárgépek adatai alapján a zárva tartás bevezetése előtti 9 teljes hét forgalmi átlaga 141 milliárd forint volt, míg a hatálybalépés utáni 10 teljes hét forgalmi átlaga 158 milliárdot mutat. Különösen biztatónak nevezte, hogy a nem élelmiszer-kiskereskedelem, azaz a tartós fogyasztási cikkek forgalomnövekedése 8,6 százalékos volt az első négy hónapban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >További cikkeink
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Túl sok az ipari kémia a tányéron: az ultrafeldolgozott élelmiszerek terjedése már az uniós szabályozók figyelmét is felkeltette
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF – ultra-processed foods) aránya drasztikusan megnőtt…
Tovább olvasom >