NGM: jöhet az étel- és italautomaták bekötése

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 07. 29. 11:28

Készülhetnek az étel- és italautomatákat üzemeltető cégek: a Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis elkészült azzal a rendelettervezettel, amivel a készülékeket bekötnék a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz – írja a portfolio.hu.

elelmiszerautomata

A Nemzetgazdasági Minisztérium véleményezésre bocsátotta „az élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automata műszaki követelményeiről, az automata használatáról és szervizeléséről, valamint az automatában rögzített adatoknak az állami adó- és vámhatóság felé történő szolgáltatásáról” című rendeletét. Vagyis hosszú várakozás után ismét napirendre került az étel- és italautomaták NAV-hoz történő bekötése.

Ezt megelőzően az üzemeltetőknek 2015 március végéig kellett bejelenteniük automatáikat az adóhivatalhoz (a 2014-ben bemutatott adótörvény-csomag értelmében). Automatánként 30 ezer forintba került a bejelentés (akkor 40 ezerre tették a piacon működő készülékek számát, ami bő 1 milliárd forintos bevételt eredményezne, ha az automaták száma nem csökkent volna). Az adminisztráció következtében – szakmai becslés szerint – több ezer gép tűnt el a különféle intézmények, üzletek, munkahelyek folyosóiról, ennek oka nem egyszer az volt, hogy az adott berendezéseket addig feketén működtették, s az érintettek féltek a lebukástól. Már akkor jelezte az NGM, hogy a következő lépés az online összeköttetés megteremtése lesz.

A rendelet értelmében automata felügyeleti egység (AFE) kerül a készülékekbe, és az üzemeltetőnek havidíjat kell fizetnie a felügyeleti szolgáltató számára, meghatározott hatósági áron. Ezt a hatósági árat az adópolitikáért felelős miniszter, vagyis Varga Mihály állapítja meg a szolgáltatók véleményének kikérésével. Korábban az automatások szövetsége azzal kalkulált, hogy gépenként 100-150 ezer forintot is kell fizetniük a berendezések telepítéséért és arra figyelmeztettek, hogy állami támogatás nélkül képtelenség a megtérülés.

A rendelet lényege, hogy kizárólag olyan automata üzemeltethető, amelybe regisztrált felügyeleti szolgáltató által AFE került elhelyezésre, és az automata az abba szerelt AFE segítségével teljesíti az adatszolgáltatási kötelezettséget.

Az egység rögzíti és a rendeletben meghatározott szabályok szerint tárolja az automatán keletkező adatokat, melyeket a felügyeleti szolgáltató legfeljebb 60 perces késedelemmel továbbít a NAV felé. (portfolio.hu)

Kapcsolódó cikkeink