NGM: a kiskereskedelmi forgalom bővülését segíti az alacsony infláció
A minimális infláció hozzájárul a reálbérek növekedéséhez, így a háztartások többet tudnak vásárolni, ez is segíti a forgalom növekedését – mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett kiskereskedelmi adatait kommentálva.
A helyettes államtitkár kiemelte: júliusban a 25. hónapja emelkedett folyamatosan a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, a hazai növekedés kétszerese az európai uniós átlagnak és a harmadik az unióban.
Lenner Áron Márk felhívta a figyelmet arra, hogy a nem élelmiszer-jellegű termékek, például a ruházati, elektronikai és egyéb tartós fogyasztási cikkek növekedése is beindult az utóbbi évben, tehát nem csak az élelmiszer és élelmiszer-jellegű üzletekben költik el plusz jövedelmüket a családok.
„Ez azt jelenti, hogy bíznak a jövőben, el merik költeni a fizetésüket, mernek drágább dolgokat venni” – fogalmazott a helyettes államtitkár.
A lakáspiac fellendülésével kapcsolatban jelezte, hogy már júniusban elérte az ingatlanforgalom a tavalyi teljes évit.
Az elmúlt öt évben az ingatlanpiac mély válságban volt, alig indultak új ingatlan-beruházások és sokan halogatták a költözést. Most sok hatás együtt abba az irányba mutat, hogy ne halasszák tovább – mondta Lenner Áron Márk, kiemelve a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) nyári indulását.
A nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára rámutatott, hogy most érték el a budapesti ingatlanárak a 2009-2010-es reálértéket. Van még növekedési tartalék, de az árak emelkedése lassulni fog – fogalmazott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Lassulás és áremelkedés egyszerre – így alakul a tejpiac nyáron
A tejágazatban egyszerre van jelen a nemzetközi árnövekedés és a…
Tovább olvasom >NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Hódít a #MatchaTok: a japán zöldtea por lett a közösségi média új kedvence
A TikTokon elindult #MatchaTok trend szélsebesen meghódította a világot: a…
Tovább olvasom >