NGM: a gyógyturizmus Magyarország stratégiai ágazata
A gyógyturizmus Magyarország egyik stratégiai ágazata, gyorsan növekvő piac – hangsúlyozta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára a Greet Vienna elnevezésű ingatlanfejlesztési konferencián tartott előadásában kedden Bécsben.
Kiemelte azt is, hogy a turizmus a magyar bruttó hazai termékhez (GDP) való teljes hozzájárulása eléri a 10,3 százalékot, az iparágban pedig mintegy 340 ezren dolgoznak, és felidéztem, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint 2022-re vezető gazdasági ágazat lesz a gyógyturizmus.
2015-ös adatok alapján a gyógyturizmus miatt legtöbben Ausztriából, Szlovákiából és Németországból érkeznek Magyarországra, a wellness és gyógyszállodákban pedig jellemzően németországi, oroszországi és osztrák vendégek szállnak meg. Kitért arra is, hogy az egészségturizmusban Magyarország piacvezető a fogászati kezelések és a plasztikai műtétek piacán.
Megjegyezte, hogy Magyarország a gyógyturizmus mellett stratégiai ágazatként tekint a kulturális és az üzleti turizmusra is, amelyeknél fejlesztésükre, a hatékony marketingstratégiák alkalmazására és a szakemberképzésre fókuszál.
A panelbeszélgetésen Adela Cristea, a Hilton szállodalánc régiós fejlesztési igazgatója a magyarországi befektetési lehetőségeket nagyon izgalmasnak nevezte, és remélte, hogy további projektekkel képviseltethetik magukat az országban.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) márciusra vonatkozó adatai szerint a Magyarországra utazó külföldi vendégek száma 8,7, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 8,4 százalékkal, 875 ezerre nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A külföldivendég-éjszakák száma csak a Dél-Dunántúlon csökkent.
A legjelentősebb küldő országokból, a Németországból, az Egyesült Királyságból és az Ausztriából érkező vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma is emelkedett, Ausztriából több mint négy százalékkal érkeztek többen.
A negyedik alkalommal megrendezett kétnapos bécsi konferencia a nemzetközi ingatlanpiac legfontosabb döntéshozóinak találkozója, amely egyúttal a régió ingatlanbefektetéseinek ad bemutatkozási lehetőséget. (Gräf Szilvia, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy Márton: a fogyasztóvédelem a kormány számára kiemelt prioritás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: október 6-ától elindult a fix 3 százalékos kkv hitel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: megkezdődnek a tárgyalások az Alföldi Tej Kft. és a Magyar Állam között a tejipari vállalat felvásárlásáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: Eger, Miskolc és Nyíregyháza a legnépszerűbb az őszi szünetben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: 1500 szolgáltató várja vendégeit az október 23-i hosszú hétvégén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kézzel készült mini desszertcsodák kerültek a Gundel asztalára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >