NFKH: félszáz lejárt élelmiszert, manipulált címkéjű terméket találtak egy boltban
Mintegy félszáz, egy éve lejárt élelmiszert és manipulált címkéket találtak egy távol-keleti személy által üzemeltetett boltban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai; a termékeket kivonták a forgalomból és forgalmazásukat megtiltották – közölte az NKFH kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a hatósági ellenőrzés 46 termékről állapította meg, hogy azok minőségmegőrzési ideje lejárt, jelentős hányaduknál már 2024 májusában.
Mintegy 19 tételen – gumicukrok, csokoládék, süteménytekercsek – nem szerepelt magyar nyelvű jelölés, ami szintén nem felel meg a vonatkozó jogszabályi előírásnak. A kereskedők egyes termékek nyomkövetését igazoló dokumentumokkal sem tudtak elszámolni, így a jogszerű birtokbavétel igazolását sem tudták bizonyítani
– írták.
A közleményben megjegyzik: az uniós és magyar jogszabályok értelmében minden forgalomban lévő élelmiszeren az adott ország anyanyelvén is fel kell tüntetni bizonyos kötelező jelölési elemeket, mint az összetevők, allergéninformációk, vagy a minőségmegőrzési idő. A távol-keleti üzemeltetésű üzletekben gyakran előfordul, hogy nem szerepel magyar nyelvű jelölés, vagy a címkén szereplő információk nem egyértelműek – tették hozzá.
Az NKFH jelezte, a hasonló kereskedelmi egységeket a jövőben is kiemelten vizsgálja majd.
Kapcsolódó cikkeink
Húsvéti sonkákat, gyümölcsleveket és gluténmentes termékeket vizsgál a fogyasztóvédelem
Megkezdte a húsvéti sonkák, gyümölcslevek és gluténmentes termékek vizsgálatát a…
Tovább olvasom >Reklámtilalmak betartását ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása…
Tovább olvasom >Óvatosságra int a farsangi ünnepek alatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Óvatosságra int a farsangi ünnepek alatt a Nemzeti Kereskedelmi és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >