New Yorkban megnyílt Magyarország első észak-amerikai kereskedőházi képviselete
A magyar kormány a 2020-ig tartó EU-fejlesztési ciklusban minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy megerősítse a vállalkozói szektort, amely számára a New York-i kereskedelmi iroda újabb kaput nyit az Egyesült Államokban – jelentette ki Észak-Amerika első magyar kereskedőházának keddi ünnepi megnyitóján Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a New York-i magyar főkonzulátuson.
MTI Fotó: Pogár Demeter
A tárcavezető elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) márciusban kötött szerződést a Magyar-Amerikai Kereskedőházzal, amely egyebek között piaci képviselettel, partnerkeresési támogatással és piackutatással segíti majd a magyar kis- és középvállalkozásoknak az Egyesült Államok piacára való bejutását. Rámutatott, hogy a képviselet megnyitása új fejezetet nyit a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok történetében, és tovább erősíti a két ország szövetségét.
„Kiemelten fontos Magyarország számára az a gazdasági szövetség, amely a két országot összeköti” – hangsúlyozta Seszták Miklós.
A miniszter elmondta, hogy ma mintegy 1700 amerikai érdekeltségű vállalat működik Magyarországon, több mint 80 ezer magyar embernek adva ezáltal megélhetést. Ezeknek a vállalkozásoknak a magyarországi befektetései meghaladták a 9 milliárd dollárt, ami jelentős hozzájárulásnak számít a magyar nemzetgazdaság teljesítményéhez. Közölte, hogy 2012 óta a magyar kormány az említett cégek közül immár tízzel kötött stratégiai partnerségi megállapodást.
Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet beszédében kiemelte, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok kidolgozás alatt álló szabadkereskedelmi megállapodása, a TTIP kulcsfontosságú a transzatlanti szövetségesek versenyképességének előmozdításában, valamint a hagyományos európai-amerikai stratégiai szövetség megerősítésében.
„A közös céloknak a véglegesített megállapodásban való elérése ezen szövetség valamennyi tagjának érdekeit fogja szolgálni” – mondta a diplomáciai misszióvezető. „Ám ennek a legnagyobb haszonélvezői a kis- és középvállalatok lesznek” – tette hozzá.
A megnyitón 11 magyar cég is képviseltette magát, a vállalatok közül külön bemutatkozási lehetőséget kapott jegyértékesítő Interticket, a borászati és pálinkagyártási berendezéseket gyártó és fogalmazó Hagyó Distilling és a reklámmal és designnal foglalkozó Müüska.
Szalai István, az MNKH igazgatója hangsúlyozta: stratégiai célként kezelik, hogy a magyar kis- és középvállalatok jelentős számban tudjanak megjelenni Észak-Amerikában, hiszen akik sikeresek tudnak lenni a világ legerősebb piacán, azok bizonyára máshol is helyt fognak állni.
Az MNKH közleménye szerint az Amerikai Egyesült Államok Magyarország legjelentősebb Európán kívüli kereskedelmi partnere, az exportmutatók az elmúlt években 8,1 százalékkal emelkedtek. New York a világ egyik legfontosabb kereskedelmi és gazdasági központja, az informatika, a fejlett ipari technológiák, valamint az egészségipar élen járó globális nagyvállalatainak ad otthont, és sok fejlett technológiát képviselő magyar vállalat elsőszámú piacát jelenti. Emellett kiemelt szerephez juthatnak a minőségi magyar agrártermékek, a feldolgozott élelmiszerek, a borok, illetve az egészségiparhoz kapcsolódó termékek is.
Az MNKH tájékoztatása szerint a magyar vállalatok részéről élénk érdeklődés mutatkozik az amerikai piac iránt, így a kereskedőház megnyitásával számukra elérhetőbbé válik az ottani piacra lépés, legyen szó akár az informatikai, az agrár- és élelmiszeripari, a divat-design cégekről és termékekről, az orvosi eszközökről, az építőiparról, illetve az egyéb iparágakhoz kapcsolódó prémium kategóriás termékekről. Az MNKH közvetítésével már márciusban megindult a hazai gyógyiszap értékesítése az amerikai piacon.
Az MTI-t úgy tájékoztatták, hogy a New York-i után, amely a 27. magyar kereskedőház a világon, Észak-Amerikában hasonló képviselet megnyitása várható Kanadában, és az eredmények függvényében várhatóan az Egyesült Államok más régióiban is. (Pogár Demeter, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Romlott kissé a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban májusban
Romlott ugyan májusban az előző havihoz képest a Conference Board…
Tovább olvasom >Az egyik amerikai áruházlánc LMBTQ tematikájú árucikkeket távolít el üzleteiből
Az áruház dolgozóit ért fenyegetések, valamint vásárlói kifogások miatt eltávolítja,…
Tovább olvasom >A magyar élelmiszerek egyesült államokbeli exportjáról tárgyalt Washingtonban Nagy István agrárminiszter
A magyar víziszárnyasok amerikai exportjáról és a mangalicasonka szállításának lehetőségeiről…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar élelmiszer-gazdaság finanszírozását segíti az AVHGA és az MBH Bank
Az élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalkozások naprakész finanszírozását elősegítő együttműködési megállapodást írt…
Tovább olvasom >NAV: idén már több mint 28 millió e-kereskedelmi csomagot vizsgált át a hatóság
Ebben az évben több mint 210 ezer vámkezelést és 28…
Tovább olvasom >Zólyomi Zsolt: „Egy illat előre eldönthet egy üzletet”
Tárgyalási céljaidat lehet a saját bőrödön hordott illattal kommunikálni úgy,…
Tovább olvasom >