Ne nevezd kövérnek a gyereket!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 02. 17. 10:50

Ellenkező hatást érünk el, ha a gyerekeket kövérnek nevezzük – ettől ugyanis nem fogyni fognak, hanem inkább híznak, hívja fel a szülők figyelmét a Pediatrics című szaklapban megjelent, a mipszi.hu-n ismertetett két kutatás.

Ne nevezd koivernek a gyereket

Egy vizsgálat azt mutatja, hogy függetlenül attól, hány kiló a gyerek, ha a szülő kövérnek titulálja, garantáltan hízni fog. A másik azt sejteti, hogy a szülők 82 százaléka alulbecsüli elhízott gyermeke súlyát.

Az első kutatásban 3500 ausztrál gyermek vett részt, a felmérés kezdetekor 4-5 évesek voltak. Közülük 20 százalék volt túlsúlyosnak nevezhető, több mint 75 százalék normál testsúlyúnak számított. A túlsúlyos gyerekek szüleinek azonban csupán 20 százaléka volt képes belátni, hogy a gyerek bizony el van hízva. Érdekes módon azonban – függetlenül a súlytól –, ha a szülő úgy vélte, hogy a gyerek kövér, valóban többet hízott a csemete 13 éves korára, mint azok a társaik, akiknek a szülei normál testsúlyúaknak látták gyermekeiket. A szakemberek szerint további kutatásokra van szükség, hogy megértsük, miért hat a gyerekekre a kövérség stigmája úgy, hogy még többet kezdenek enni. Úgy látszik, ilyenkor a szülő is másképp viszonyul a gyerekhez, és eteti, hogy megnyugtassa.

A második kutatásban 2800 holland gyerek vett részt, akik ekkor 5-6 évesek voltak. Kiderült, hogy a szülők 70 százaléka helyesen mérte fel a gyerekek súlyát. Meglepő módon azonban a túlsúlyos gyerekek szüleinek 82 százalék alulbecsülte a gyerek súlyát. Főként azok a szülők tévedtek a gyerek súlyával kapcsolatban, ahol a családtagok több mint a fele maga is túlsúlyos, míg azok a famíliák, ahol a rokonság kevesebb mint fele küzd extra kilókkal, viszonylag precízen látta a helyzetet.

Kapcsolódó cikkeink