A Nestlé belép a vegetáriánus piacra is
A Kit Kat, Maggi és Nescafé tulajdonosa nemrég bejelentette, hogy megvásárolja a Sweet Earth nevű kaliforniai céget, ami növényi eredetű hamburgereket és burritókat készít – olvasható az Origón.
A svájci multinacionális vállalat azt mondta, hogy a felvásárlás azonnali belépést jelent a növényi alapú élelmiszerek területére, amit 2020-ig 5 milliárd dolláros piacra tervez növelni az Egyesült Államokban.
Az Egyesült Államokban fogyasztói változást tapasztalunk a növényi fehérjék felé” – nyilatkozta a Nestle USA vezérigazgatója, Paul Grimwood.
A Sweet Earth specializációja a tofu, lencse és bab módosítása, hogy a leginkább hasonlítson a húsra. Fagyasztott és hűtött reggeli szendvicseket, burritokat és burgereket készít.
A cég 48 különböző menüt kínál, mint például a „Tso tábornok tofuja”, ami húsmentes kolbász, tojás és gouda hozzáadásával készül.
A két cég közötti üzleti megállapodás is jelzi, hogy a növényi alapú élelmiszer-mozgalom egyre inkább teret nyer – foglalta össze Kelly Swette, a Sweet Earth vezérigazgatója.
„A Nestlé felvásárlása megerősíti, amit az előre gondolkodó fogyasztók és a kiskereskedők szorgalmaztak: több egészséges és fenntartható élelmiszer-választást” – tette hozzá Kelly Swette.
A Sweet Earth termékeit jelenleg több mint 10 ezer üzletben értékesítik, többek között olyan élelmiszerláncok, mint a Walmart vagy a Whole Foods. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
GLP-1: múló hype vagy tartós trend?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eladja a Nestlé jégkrémüzletágát, de marad a Froneri vegyesvállalatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fehérje, bélrendszeri egészség és mentális jóllét – Ezek a trendek formálják a globális élelmiszeripari innovációt 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába a spórolás, az élelmiszer és a kütyük mindig viszik a pénzt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Történelmi árcsökkentés az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

