Népszerű volt a 75. OMÉK

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 06. 22:08

Sikeresen elevenítették fel a szervezők az október 2-án záró Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást (OMÉK) a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban: a szombati napon átadták a hetvenötezredik belépőjegyet is, a végleges látogatószám előzetes számítások szerint már meghaladta a nyolcvanötezer főt.

Hatalmas érdeklődés övezte a kiállítást: a látogatók körében legnépszerűbbek persze az élőállat-bemutatók és -programok, valamint a mezőgazdasági gépek voltak, de az élelmiszert gyártó és forgalmazó cégek, valamint a mezőgazdaság beszállítóinak standjain sem voltak híján a szakmai érdeklődőknek. Több mint négyszáz kiállító jelent meg a pavilonokban, az ágazat csaknem minden lényeges szegmense mutatkozott be összesen 9450 négyzetméternyi fedett, 15 914 négyzetméternyi szabad területen és 360 négyzetméternyi passzázson.

Összesen 17 faj több mint 800 egyede jelent meg a két pavilonban és a Kincsem Park kijelölt területén. Ez utóbbi helyszínen lovas programok szórakoztatták a nagyérdeműt, melyek közül kiemelkedő jelentőségű volt két galoppfutam is: a háromévesek utolsó nagy klasszikusa, a Hármas Korona harmadik ága, a 2800 méteres Magyar St. Leger, valamint a kétévesek legnagyobb versenye, az 1400 méteres Szent László Díj, amelynek kizárólagos névadója volt az OMÉK. A díjakat a zárónapon Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át a nyerteseknek.

A lovas eseményeket megelőzően az OMÉK miniszteri különdíjait és közönségdíját szintén a minisztertől vehették át a díjazottak.

„Az volt a célunk, hogy olyan rendezvénnyel álljunk a látogatók elé, amelynek eredményeként biztatást kapunk arra vonatkozóan, hogy érdemes volt, és sűrűbben kerüljön sor ilyen tartalmas kiállításra” – nyilatkozta Dr. Simon Péter, az AMC igazgatója. Az eddigi visszajelzések azt mutatják: van igény az ilyen típusú rendezvényre.

Az OMÉK miniszteri
díjának nyertesei:

• Szpisják Imre (Kenderes): nagy súlyú ISV Pannonhibrid hízójával;

• Bábolna Hús – Debreczeni Tibor vállalkozó: hagyományos sonkájával;

Az OMÉK közönségdíjának
nyertese:

• Zsindelyes Pálinkafőzde Kft., Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyes pálinkáival.

Kapcsolódó cikkeink