Nemzetközivé válik a Gyulai Pálinkafesztivál párlatversenye
Nemzetközivé bővítik a Bérfőzetők és Magánfőzők Nemzetközi Párlatversenyét a 18. Gyulai Pálinkafesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Mint írják, számos megkeresést kaptak, ezért döntöttek úgy, hogy nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is fogadnak mintákat.
A versenyt magánfőzők és bérfőzetők körében írják ki, nevezni gyümölcspárlatnak minősülő készítményekkel lehet, a gyümölcspárlatok eredetét törvényesen igazolni kell. Nevezni március 26-ig lehet.
A beérkező mintákat szakértő zsűri bírálja el, külön pontozzák majd az illat tisztaságát és karakterét, az íz tisztaságát és karakterét, valamint a harmóniát. Díjazzák majd a legjobb versenymintát, a legjobb magán- és bérfőzetett párlatot, a legeredményesebb magán- és bérfőzetőt, illetve bérfőzdét. A fődíjak mellett champion, azaz kategóriagyőztest is hirdetnek, illetve arany, ezüst és bronz minősítéseket is kiosztanak.
A bírálók minden mintáról szöveges értékelést készítenek, amellyel a szervezők célja a pálinkák minőségének a javítása.
Az ünnepélyes eredményhirdetést a 18. Gyulai Pálinkafesztiválon tartják 2017. április 29-én.
A Gyulai Pálinkafesztivált idén szervezték újjá, a rendezvény új főszervezői határoztak úgy, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően kereskedelmi főzdék nem indulhatnak a párlatversenyen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Háromcsillagos világsiker a Sáppusztai pálinkának
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Indul a párlatfőző szezon – ezekre kell figyelniük a magánfőzőknek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Itt a figyelmeztetés: ennyi pálinkát szabad főzni évente jövedékiadó-mentesen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >José Mourinho visszatér a Snickers ikonikus „Nem vagy önmagad, ha éhes vagy” kampányának legújabb epizódjában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >