Nemzetközi exportsikerek kapujában a magyar vállalkozások

Szerző: Trademagazin Dátum: 2018. 03. 27. 11:15

A Magyar Nemzeti Kereskedőház a tavalyi sikerekre való tekintettel, illetve a magyar vállalkozók, cégvezetők visszajelzései alapján ismételten megszervezte Masters of Business Budapest elnevezésű szakmai rendezvényét. Az idei esemény keretében a résztvevő mintegy 150 partnercég képviselője több száz célzott személyes tárgyalást folytatott a meghívott közel 50 kereskedőház vezetőjével.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) célja a magyar KKV-k exportképességének fejlesztése és lehetőség teremtése számukra exportsikerek eléréséhez. E törekvés fontos pillére a versenyképes magyar vállalkozások folyamatos kiajánlása a nemzetközi piacokra, konkrét üzleti tárgyalások megszervezése és megvalósítása.

E cél mentén a Kereskedőház a tavalyi évi sikerekre, valamint a résztvevők egyöntetű pozitív visszajelzéseire való tekintettel, 2018-ban ismételten megszervezte Masters of Business Budapest elnevezésű szakmai rendezvényét, mintegy 150 partnercégének, illetve közel 50 külpiaci irodájának részvételével. Az esemény keretében több száz célzott személyes üzleti tárgyalást folytattak a magyar cégvezetők, mindamellett feltérképezhettek újabb célpiacokat, megismerhettek konkrét üzleti lehetőségeket, egyúttal bővíthették nemzetközi kapcsolatrendszerüket.

,,A tavalyi évben útjára indított Masters of Business egyedülálló kezdeményezés, hiszen a kereskedőházaink meghívása révén hazahozzuk az üzleti lehetőségeket a magyar vállalkozások számára, akik így a vevők felkutatására fordított energiát, időt és erőforrást megtakaríthatják. Célunk, hogy kiemelt partnereink a több száz személyes üzleti tárgyalásnak köszönhetően olyan külpiaci információkhoz és lehetőségekhez jussanak, melyekkel a jövőben minél nagyobb számban realizálhatnak konkrét exportsikereket” – fogalmazott Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgató-helyettese.

Az MNKH kiemelten kezeli a Kárpát-medencei magyar vállalkozások versenyképességének fokozását, a határokon átívelő magyar-magyar együttműködések dinamizálását, és ezáltal egy egységes Kárpát-medencei gazdasági tér kialakítását. Ennek jegyében a Kereskedőház 15 határon túli partnercégének is lehetőséget biztosított az eseményen való részvételre, egyúttal személyes tárgyalások megvalósítására.

„Az egységes és versenyképes Kárpát-medencei gazdasági tér kialakításához elengedhetetlen, hogy a határon túli magyar vállalkozások számára, termelési kapacitásuk bővítését követően új célpiacokat találjunk exporttevékenységük kiszélesítéséhez. A Masters of Business Budapest pedig kiváló eszköz erre, hiszen mindössze egy nap leforgása alatt megismerhetik közel 50 ország piacát, egyúttal kiépíthetik nemzetközi kapcsolatrendszerüket is. Az esemény teret ad továbbá az anyaországi vállalkozásokkal való termelési együttműködések kialakítására, illetve a globális piacon is versenyképes közös árualapok feltérképezésére” – mondta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

Az MNKH a szervezés során az iparági fókuszok meghatározásakor kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a bemutatkozó szektorok átfogóan reprezentálják a magyar nemzetgazdaság exportképességét. Ennek jegyében a meghívott cégvezetők jelentős része a mezőgazdaság, élelmiszeripar, egészségipar, gépipar, környezetipar és informatika területéről érkezett.

 

Kapcsolódó cikkeink