Nemzetközi elismerés a Rondo két termékének
A Rondo Hullámkartongyártó Kft. két termékét is elismerték a World Packaging Association nemzetközi versenyén, a 2019-es WorldStar Packaging Awardson. A díjakat az elegáns, divatmagazint és virágcsokrot rejtő „Holland virágküldő doboz” és az egyedi kialakítású, a LIDL számára készített Mikado fűszertasak-tároló twin-box hozta el a csomagolóipar egyik legrangosabb megmérettetésén.
– Nagy örömömre szolgál, hogy két csomagolásunk is sikeresen szerepelt egy ilyen nívós, nemzetközi versenyen. Mindkét termék egyedi megrendelésre készült, és gondos tervező munkát, kivitelezést igényelt, így különösen büszkék vagyunk arra, hogy a legjobbnak bizonyultak a kategóriájukban. Bízunk benne, hogy a jövőben még több fejlesztésünk arat ehhez hasonló sikereket – mondta Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója.
A WorldStar Packaging Awards versenyt 1970 óta rendezik meg, a bizottságban a WPO tagjain kívül még 20 nemzetközi csomagolóipari szervezet képviselői foglalnak helyet. Az idei megmérettetés zsűrizése még 2018 októberében zajlott Kínában, ahol 35 ország 319 pályaművéből kerültek ki a díjazottak, köztük a Rondo Hullámkartongyártó Kft. Az ünnepélyes díjátadót május 15-én, Prágában rendezik meg. //
Kapcsolódó cikkeink
Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >Tavaly kilenc százalékkal nőtt a Lidl forgalma Romániában
A Lidl Romania 2024-ben erőteljes növekedést könyvelhetett el: az üzletlánc…
Tovább olvasom >Ismét lép a Lidl: több mint 150 háztartási és szépségápolási termék árát csökkenti
A Lidl Magyarország csökkenti és tartósan lent tartja az árakat.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >