Nemzetközi borverseny
Budapestre érkezik a 2. Winelovers Wine Awardsra július 7. és 9. között a borvilág hetven nagynevű szakértője, köztük négy Master of Wine, egy Master Sommelier, 13 nemzetközi borakadémikus, továbbá borászok, kereskedők és sommelier-k, hogy kiválasszák Kelet- és Közép-Európa legjobb borait a várhatóan mintegy ezer beérkező tétel közül. A szervezők szeretnék, ha a korábban Winelovers 100 néven ismert megmérettetés a régió legjelentősebb borversenyévé válna.
Ez a cikk a Trade magazin 2023.5. számában olvasható
A délelőtti kóstolók után a nemzetközi zsűri rövid tanulmányi kirándulásokon, borvacsorákon és kötetlen sétálókóstolókon közelebbről is megismerkedhet a régió borászaival, pincészeteivel és borvidékeivel. A nagyközönség július 8-án kap lehetőséget a bekapcsolódásra: a rendezvény sétálókóstolóval és mesterkurzusokkal várja az érdeklődőket. A régió borainak még ma is nagy szükségük van az exportlehetőségekre és az exportot támogató marketingre – vélik a szervezők. //
Kapcsolódó cikkeink
Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját
A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad…
Tovább olvasom >Bor ellen kampányol, miközben a borágazatot képviseli? Wáberer György kihívása botrányt kavart
Jelentős felháborodást váltott ki a hazai borászok körében Wáberer György…
Tovább olvasom >Tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >