Nemzeti kincsek a pálinkavitrinben

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 12. 10. 00:02

A II. Szent Miklós Pálinkaünnep keretében a napokban felavatták Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a pálinkavitrint, közvetlenül a múzeum főbejárata mellett.

Itt helyezték el az ország legjobb pálinkáit, melyeket 2006 óta a Magyar Országos Pálinka, Nemzetközi Gyümölcspárlat Versenyen (Gyula, Budapest) választottak meg. Így a 2006-os győztes szeder-, a 2007-es cigánymeggy-, a 2008-as ágyaskörte- és az idei nyertes gönci barackpálinkát.
Lovász Sándor, a verseny ötletgazda-főszervezője elmondta: a pálinka, mint nemzeti jelképtermék és nemzeti kincs rövid időn belül a világpiacon az egyik legjelentősebb, legkeresettebb portékává válhat. Nagyon lényeges az is, hogy a pálinkaelőállítás a jövőben is sok ezer embernek biztosíthat megélhetést.
Az ünnepségen elhangzott: a pálinka 2000-ben Gyulán született újjá, az I. Kisüsti Pálinkafesztiválon. Az azóta eltelt időszak nem csak a pálinka, mint termék sikertörténete. A magyar jogalkotásban példaértékű volt, amikor tavaly a pálinkatörvényt ellenszavazat nélkül elfogadták. A rendezvényen megjelenteket köszöntötte dr. Fehér György, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója is – írja a beol.hu.

Kapcsolódó cikkeink