Némileg megnőtt a kiskereskedelmi hálózatok fertőtlenítőszer-rendelése

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 18. 11:50

A két hete bejelentett járványügyi szigorítások hatására némileg megnőtt a kiskereskedelmi hálózatok fertőtlenítőszer-rendelése, de ez a mennyiség jóval kisebb az egy évvel ezelőtti igényeknél – közölte Barta Attila, a legnagyobb hazai gyártó, a Florin Zrt. cégvezetője csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a járvány egy éve alatt négymillió liter fertőtlenítőszer készült a Florin Zrt. szegedi gyárában, és 17 millió darab termék került a kórházakba, közintézményekbe, iskolákba, valamint a boltokba.

A társaságnál januárban és februárban a korábbinál alacsonyabb keresletet tapasztaltak a fertőtlenítőszerek iránt. Úgy vélik, ennek oka lehet, hogy a lakosság “bespájzolt” a termékekből, ezen túl pedig a kereskedelmi láncok is több fertőtlenítőszert tartanak raktáron, de az is elképzelhető, hogy a lakosság kisebb figyelmet fordít a kéz- és felületfertőtlenítésre.

A járvány egy évvel ezelőtti kitörésekor a Florin minden más termék készítésével leállt, és teljes kapacitását a fertőtlenítőszerek gyártására használta. Erre azért is szükség volt, mert az importlehetőségek megszűntek, és idehaza a Florin volt képes a legnagyobb mennyiségben gyártani a nélkülözhetetlenné váló termékeket.
Tavaly tavasszal a cég 6 hét alatt felépített egy új gyártócsarnokot, ahol új fertőtlenítőszer-keverő és kiszerelő berendezésekkel és gyártósorokkal tovább tudta növelni a termelését. A Florin telephelyén 2020-ban 1,3 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, a fejlesztés 2019-ben indult, egy része a Magyar Multi Program támogatásával. Így a cég többi terméke gyártása mellett is képessé vált arra, hogy folyamatosan annyi fertőtlenítőszert állítson elő, mint a járvány első hulláma idején. A Florin a kórházak legnagyobb ellátójává vált ezekből a termékekből, és a szeptemberi tanévkezdésre, majd azt követően az iskoláknak szükséges fertőtlenítőszereket is túlnyomórészt a vállalkozás szállította.

Az Egészségipari Támogatási Program segítségével várhatóan nyárra elkészülő újabb beruházással a Florin tovább tudja növelni kapacitását, mindenféle fertőtlenítőszerből gyorsan nagy mennyiséget lesz képes előállítani – közölte a cég.
A szegedi telephelyű, magyar magántulajdonban lévő, 1992-ben alakult Florin Zrt. a fertőtlenítő- és tisztítószerek, valamint kozmetikai termékek egyik meghatározó gyártója a hazai piacon. A fertőtlenítő- és higiéniai szerek mellett férfi és női kozmetikumokat, haj- és lábápolási termékeket, valamint háztartási tisztítószereket is gyárt saját márkanevek alatt, emellett számos közismert kozmetikumot és tisztítószert is előállít a márkatulajdonos cégek megbízásából.

A Florin Zrt. a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2019-ben a 2018-assal csaknem megegyező 2,4 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, melyből 591 millió forint származott exportból. A 90 dolgozót foglalkoztató vállalkozás adózott eredménye 2018-ban 56, 2019-ben 38 millió forint volt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink