Németországban is egyre népszerűbbek a Fair Trade termékek
Egyre több német figyel arra, hogy az általa vásárolt termék tisztességes feltételek között készüljön és kerüljön piacra. Az így előállított áruk forgalma tavaly 21 %-kal bővült 2008-hoz képest, az utóbbi három évben pedig megháromszorozódott.
2009-ben a német fogyasztók 322 millió euró értékben vásároltak "Fair Trade" címkével ellátott termékeket: élelmiszert, háztartási cikkeket, lakberendezési tárgyakat. A címkét a tisztességes kereskedelem fóruma (Forum fairer Handel) nevű szervezet adományozza a hozzá csatlakozó cégeknek. Közös céljuk az igazságosabb nemzetközi kereskedelem előmozdítása – többek között szavatolt minimális felvásárlási árak és a termelőknek biztosított szociális jogok révén. A fórum adatai szerint tavaly világszerte 3,4 milliárd euró értékben találtak vevőre Fair Trade címkét viselő termékek. A tisztességes kereskedelemnek köszönhető jobb életkörülményekből mintegy hatmillió ember profitál a fejlődő országokban.
Németországban mintegy 800 terméket forgalmaznak a Fair Trade hálózat üzletei. Ezzel együtt az ilyen áruk részesedése a teljes, tavaly 401 milliárd eurós kiskereskedelmi forgalmon belül még mindig elenyészően csekély. Banánból 1,6 százalék, kávéból 1,3 százalék volt tavaly a tisztességes kereskedelem üzleti részesedése.
Nagy-Britannia vagy Svájc ugyanakkor már előbbre tart ezen a téren. A szigetországban értékesített kávénak például tavaly 25 százaléka viselte a csomagolásán a Fair Trade címkét. Míg a német fogyasztók tavaly fejenként átlagosan 4 eurót adtak ki tisztességes kereskedelemből származó termékekre, Nagy-Britanniában ez az összeg 15, Svájcban pedig 23 euró volt – írja a Privatbankar.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >