A digitalizáció hajtja a német gazdaságot
Németországban a munkahelyteremtés egyik motorja a gazdaság digitalizálása a Bitkom csütörtökön publikált prognózisa szerint – írja a portfolio.hu.
Az informatikai, távközlési és egyéb digitális technológiai ágazatok az idén 40 ezer új munkahelyet teremtenek Németországban. Az év végére már mintegy 1,2 millióan dolgoznak majd a szakmában, 3,5 százalékkal többen mint tavaly. A termelési érték pedig 1,5 százalékkal, 168,5 milliárd euróra emelkedik – véli az informatikai, távközlési és médiacégek szakmai képviseleti szervezete, a Bitkom (Bundesverband Informationswirtschaft, Telekommunikation und neue Medien e. V.).
A legerősebb növekedési motor az IT ágazat, ami az idén 2,5 százalékkal, 92,5 milliárd euróra növeli forgalmát, ezen belül is a szoftverfejlesztés 6,3 százalékkal, 26,0 milliárd euróra. Az informatikai szolgáltatások, a projektvezetés és tanácsadás 2,3 százalékkal, 40,8 milliárd euróra növeli forgalmát.
Viszonylag szerény, 0,7 százalékos ütemben növekszik a hardver üzletág forgalma, 25,4 milliárd euróra. Ezen belül az asztali számítógépek forgalma 8,4 százalékkal, a szervereké 7,0 százalékkal, a nyomtatóké 3,8 százalékkal csökken.
A távközlési piac forgalma az idén 1,1 százalékkal, 67,3 milliárd euróra emelkedik.A szórakoztató elektronikai ágazat forgalma az idén öt százalékkal, 9 milliárd euróra esik vissza.
A Bitkom számításai szerint a digitalizáció tavaly 36 ezer új munkahelyet teremtett Németországban, öt év alatt pedig 150 ezret. Nyilvántartásuk szerint tavaly év végén 82 ezer betöltetlen informatikai állás volt Németországban. A szakemberhiány egyre erősödik, hiszen 2017 végén még „csak” 55 ezer volt a betöltetlen munkahelyek száma. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Kassza nélküli okosüzletek Németországban: a lassú kezdet után gyors növekedés
Németországban későn indult el a kassza nélküli üzletek bevezetése, mégis…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >