Nem zenei az új stílus

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 01. 22:03

Végre itthon is Hard Rock Café – a cég több éves előkészület után döntött a magyarországi piacra lépés mellett. Az étterem-szórakozóhely Budapest belvárosában, a Deák Ferenc utcában nyílt, 4 szinten összesen 1100 négyzetméteren fogadja a látogatókat, ehhez jön majd nyáron egy ugyancsak jelentős alapterületű terasz. A földszinten a külföldről már jól ismert Rock Shop került berendezésre, a 160 vendég szórakoztatására alkalmas első emelet fogadta be az éttermet, a bárt, a konyhát és az előadói pódiumot.

Az 1971-ben alapított Hard Rock Café-koncepció franchise belépési díja 350–750 ezer dollár, a minimális befektetési tőkeigény pedig 3–5 millió dollár között mozog.

A Hard Rock Café étterem- és szállodaláncot 2006-ban közel egy milliárd dollárért vásárolta meg jelenlegi tulajdonosa, a Floridában élő szeminola indiánok üzleti vállalkozása, amit aztán a szerencsejáték-vonallal bővítettek. A törzs – több mint 200 évvel ezelőtt – még Washington elnöktől kapott előjogokat dohányforgalmazásra a szuverén területnek számító rezervátumában. Később kiváltságaik kiterjedtek a szerencsejátékokra is, így manapság hivatalos adatok szerint az USA 28 szövetségi államában több mint 350 kisebb-nagyobb – nem csak szeminola – indián kaszinó működik. A bevételek egy jelentős részéből a (körülbelül 3300 fős) törzs tagjainak oktatását, szociális ellátását és lakhatását finanszírozzák.

Kapcsolódó cikkeink