Nem talált minőségi hibát a Nébih a kakaós tejeknél
Kakaós tejeket és italokat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az összesen 39 termék, 19 kakaós tej és 20 ital vizsgálata szerint minőségi és biztonsági problémát nem találtak a szakemberek, kizárólag jelölési hibák miatt kellett a hatóságnak eljárást indítania – közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
A közlemény szerint súlyos jelölési hiba, ha az összetevők között nem tüntetik fel a gyártásnál felhasznált aromát, vagy az adalékanyagot. A hivatal 24 esetben indított hatósági eljárást jelölési hiba miatt, ebből három termék gyártója – súlyos szabálysértés miatt – összesen mintegy 500 ezer forint élelmiszer-ellenőrzési bírságra számíthat, a többi élelmiszer-vállalkozás figyelmeztetésben részesül – közölte a Nébih.
A laktózmentesként árusított mintáknál a laktóztartalmat is ellenőrizték a szakemberek, ezeknél a termékeknél nem merült fel kifogás.
Az öt legnagyobb hazai tejtermék-előállító vállalkozásnál helyszíni szemlét is végeztek a hivatal munkatársai, a gyártóknál az alapanyagtól a csomagolóanyagig mindent leellenőriztek. Az eredmények azt mutatják, hogy minőségi és biztonsági szempontból is bízni lehet a hazai gyártású termékekben – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Problémarétegek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zöldhitelezés: lendületben a fenntartható finanszírozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

