Nem számít csődhullámra Németországban az IWH kutatóintézet

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 07. 11:05

A koronavírus-válság ellenére is alacsony szinten stabilizálódott Németországban a vállalati csődök száma, az így elveszített munkahelyek száma azonban emelkedett a hallei IWH gazdasági kutatóintézet  jelentése alapján.

 

A Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) havi rendszerességgel készíti el felmérését a csődbejelentésekről Németországban. A csődbejelentések száma szeptemberben is elmaradt az egy évvel korábbitól: 702 társaság jelentett csődöt, mintegy háromnegyede a 2019 szeptemberinek.
Az idén csak márciusban, májusban és júniusban haladta meg a csődkérelmek száma a tavalyit, de akkor is csak kis mértékben. A bejelentések száma minden hónapban közel megegyezett a tavalyival.
A csődöt jelentő vállalatok súlypontja azonban a nagyobb cégek felé tolódik el az év folyamán. Szeptemberben a nagyság szerint felső tíz százalék együttesen 16 ezer alkalmazottal rendelkezett, míg az év elején csak 6700 alkalmazottal.
Az IWH strukturális és termelékenységi kutató részlegénél a csődökkel foglalkozó munkacsoport vezetője, Steffen Müller szerint a csődök viszonylag alacsony száma a kormány járványügyi mentőcsomagjának és a csődbejelentési kötelezettség enyhítésének tulajdonítható. A bejelentési kötelezettség október 1-jei ismételt szigorítása azonban a csődkérelmek számának a növekedéséhez vezethet – mondta. „Csődhullámra azonban ezzel együtt sem kell számítani az idén” – szögezte le. A kormány egyéb könnyítéseket vezet be, például a részmunkaidős foglalkoztatási program meghosszabbításával, ami sok vállalat számra lehetővé teszi a nehéz idők átvészelését.
A gazdaságban már észlelhetőek a helyreállás jelei – mutatott rá, megjegyezve, hogy „a kormány sem érdekelt abban, hogy a jövő évre tolódjon át egy csődhullám”. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink