Nem spóroltak a fejlesztéseken a tudatos hazai üzletek

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 06. 17. 10:39

A KSH adatai szerint 2020-ban az egy évvel korábbihoz képest 0,3%-kal csökkent a hazai kiskereskedelmi forgalom volumene, így a koronavírus-járvány és azt kísérő korlátozások egy 2013 óta tartó bővülési folyamatot törtek meg. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a GDP ugyanebben az időszakban 5,1%-ot esett, a retailszektor kifejezetten válságállónak bizonyult, ahol a technológiai fejlődés sem szorult háttérbe. Ezt bizonyítja, hogy a kereskedelmi informatika piacvezető hazai vállalata, a Laurel Cégcsoport egy év alatt 22%-kal növelni tudta nettó árbevételét.

Az utóbbi időszakban a pandémia a boltok tulajdonosainak terveit is alaposan átírta, de a jelek szerint a menedzsmentek egy része nem a technológiai beruházásokat fogta vissza. A Laurelnél elárulták, többek közt az elektronikus polccímkék és a dolgozók közti kommunikációt gördülékennyé tevő fejhallgató-rendszerek iránt is egyre nagyobb az érdeklődés a hazai üzletek részéről, sikereik egyre nagyobb részét azonban a teljesen saját fejlesztésű önkiszolgáló kasszáik adják, melyekből mostanra mintegy 100-at üzemeltek be.

„Az eredményeink mögött hosszú évek tudatos fejlesztése, és a megváltozott körülményekre való gyors reagálás áll. Olyan termék- és szolgáltatásstruktúrát alakítottunk ki, amely egyrészt a munkaerő optimalizálásával és a vásárlás gyorsabbá, biztonságosabbá tételével segíti a boltokat a nehéz helyzetben, másrészt hosszútávon is garantálja a hatékonyabb működést” – mondta a számok kapcsán Bessenyei István, a Laurel tulajdonos-ügyvezetője.

A friss adatok szerint a Laurel 2020-as nettó árbevétele az azt megelőző évhez képest 22%-kal nőtt, a cég pedig ezzel párhuzamosan mintegy 12%-kal bővíteni tudta létszámát. A belföldi értékesítésük összege egy esztendő alatt 2,934 milliárd forint volt, amihez mintegy 192 ezer eurós, Európai Unión belüli és kívüli exportértékesítés társult.

„A nemzetközi projektjeink közül kiemelkedik az együttműködésünk a Decathlonnal, amely immár több országban is a mi kasszarendszerünkre és további informatikai megoldásainkra alapozva nyitotta meg első áruházait. Büszkék vagyunk arra, hogy tudásunkat külföldön is egyre több helyen elismerik, de az utóbbi időben azt látjuk, hogy az itthoni retail szegmens is óriási technológiai modernizáció küszöbén áll, így a célunk továbbra is az, hogy fejlesztéseinkkel a hazai kereskedelem minél több szereplőjének növekedéséhez hozzájáruljunk” – zárta gondolatait Bessenyei István.

 

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink