Nem nyitott üzletet Nyíregyházán a Mere, törölték a nyilvántartásból
Bár korábban bejelentették, hogy a spártai spórolásáról ismert orosz diszkontlánc, a Mere megkezdi magyarországi terjeszkedését, végül egyetlen üzlet sem nyílt meg, beleértve a nyíregyházi egységet is. A városháza tájékoztatása szerint mivel a cég nem kezdte meg a kereskedelmi tevékenységet, a hatóság január 31-gyel hivatalból törölte a nyilvántartásból.

Nem nyílt meg
A Mere tavaly tavasszal regisztráltatta magát az Országos Kereskedelmi Nyilvántartásban egy nyíregyházi címre, azonban a helyszíni beszámolók szerint az üzlethelyiségen soha nem utalt semmi arra, hogy ott valaha áruház nyílna. Bár a vállalat nettó félmilliós fizetéssel toborzott beszerzési munkatársakat, az üzletek megnyitása elmaradt – mutat rá a Telex.
A nyíregyházi polgármesteri hivatal igazgatási osztálya megerősítette, hogy a bejelentés minden előírásnak megfelelt, ezért a Mere bekerült a nyilvántartásba. Mivel azonban a vállalat végül nem kezdte meg a működését, az üzlethelyiség használatának jogviszonya időközben megváltozott, így a nyilvántartásból törölték a céget. Ez azt jelenti, hogy egy ponton valóban tervben volt a nyíregyházi üzlet megnyitása, de végül nem valósult meg.
A Mere magyarországi terjeszkedési tervei így továbbra is bizonytalanok, és kérdéses, hogy a vállalat a jövőben újra megpróbál-e belépni a magyar piacra.
Kapcsolódó cikkeink
Steffi Graf és Andre Agassi lehet a Lidl új arca
A Lidl világhírű sportoló párossal erősítheti sportmárkáját, a Crivitet. A…
Tovább olvasom >Gondok vannak a Mere háza táján
A kiskereskedelmi láncokat felügyelő orosz hatóság, a Roszkomnadzor átfogó vizsgálatot…
Tovább olvasom >Aldi USA 170 üzletet ad el a Winn-Dixie és Harveys hálózatából
Az Aldi US megállapodott körülbelül 170 Winn-Dixie és Harveys Supermarket…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az eurózóna gazdaságának növekedése héthavi csúcsra gyorsult márciusban
Hét hónapja a leggyorsabb ütemű volt az euróövezet gazdasági növekedése…
Tovább olvasom >Joy bácsi, a kínai vendéglátós, aki száz étteremmel formálta át Magyarország gasztrotérképét
Cao Cseng Jin, vagy ahogy Szegeden és országszerte sokan ismerik,…
Tovább olvasom >Több mint 500 termék ára csökkent a SPAR-nál
A SPAR és INTERSPAR áruházakban 2025. március 17-től több mint…
Tovább olvasom >