Nem lesz drámai élelmiszerinfláció, sőt: olcsóbbak is lehetnek az árstopos termékek
Az árstop augusztusi megszüntetése nem jár jelentős áremelkedéssel a hatósági áras élelmiszerek esetében. Sőt, egyes termékek ára még a rögzített árnál is olcsóbb lehet. Azt az állítást, hogy az árstop után drámai áremelkedés következik be, ellentmondanak a rendelkezésre álló piaci adatok, így megalapozatlan. A hatósági áras élelmiszerek ára gyakorlatilag nem változik az árstop megszűnésével, sőt bizonyos termékek ára jelentősen csökkenhet – olvashatjuk a napi.hu friss cikkében.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/04/easter-eggs-g5be47e71e_640-300x200.jpg)
A tojásra is árstop volt érvényben
A kormányrendelet szerint az árstop megszűnését követően nem azonnal, hanem egy átmeneti időszak után, lényegében két lépésben áll vissza a nyolc érintett élelmiszer piaci ára. Bár augusztustól megszűnik a szabályozott árazás, a kereskedők jelentős áremeléssel nem reagálhatnak az intézkedésre.
Az augusztus elsejétől megszűnő hatósági ár lehetővé tenné az üzletláncok számára, hogy nagyobb árrést alkalmazzanak, így enyhítve a hosszú ideig tartó árkorlátozás miatt elszenvedett veszteségeket. Azonban erre lehetőségük legkorábban októbertől lesz.
A rendelet előírja, hogy az árstop megszűnését követő átmeneti időszakban, azaz augusztus elsejétől szeptember 30-ig a kereskedők nem adhatják drágábban az érintett élelmiszereket, mint azok beszerzési árai. Ráadásul, a júniustól bevezetett kötelező akciózás a nyolc élelmiszerre is vonatkozik: hetente legalább két terméket legalább 15 százalékos árengedménnyel kell kínálniuk.
Kapcsolódó cikkeink
10-ből 6 cég áremelést tervez
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet áprilisi féléves vállalati konjunktúravizsgálatának…
Tovább olvasom >Válság a csokoládépiacon?
Az elmúlt év végén jelentős drágulás volt tapasztalható a csokoládé…
Tovább olvasom >Július 7-től nagy változás jön az újautópiacon, erre számíthatnak a cégek és az autósok
2024 júliusától csak olyan újonnan gyártott jármű helyezhető forgalomba Európában,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >