Nem lehetnek olvashatatlanok az étkezési tojásárak a boltokban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 01. 22. 12:20

Nem tüntethetik fel alig látható, szinte olvashatatlan betűmérettel a kiskereskedelmi láncok az étkezési tojások kilogrammra vetített árát – olvasható ki a nemzetgazdasági miniszter most megjelent rendeletéből. A szabályozási változtatás lehetőséget nyújt arra, hogy a rosszabbul látó fogyasztók is jó vásárlási döntéseket hozzanak, és erősítheti a legális hazai tojástermelő vállalkozások piaci pozícióit az importtal szemben. A Baromfi Termék Tanács (BTT) még tavaly fordult az illetékes tárcákhoz a kiskereskedelmi láncok kifogásolható és hibás árfeltüntetési gyakorlata miatt.

tojasokLegfeljebb 20 százalékkal kisebb betűmérettel kell feltüntetni a kiskereskedelemben az étkezési tojások kilogrammra vetített árát a darabonkénti egységárhoz képest – egyértelműsíti a nemzetgazdasági miniszter most megjelent új rendelete, amely kilencven nap múlva lép hatályba.

A hazai szabályozás a fogyasztók teljesebb körű tájékoztatása érdekében eddig is előírta, hogy az étkezési tojások kiskereskedelmi forgalmazásakor a forint/darab ár mellett fel kell tüntetni a tojások kilogrammra számított legmagasabb egységárát is. A tapasztalatok viszont azt mutatták, hogy a kiskereskedelemben a kilogrammonkénti egységárat sok esetben nem tüntették fel, vagy rendkívül apró betűmérettel írták ki. Így a gyengén vagy rosszul látó emberek a kilós árat nem tudták elolvasni, ezzel pedig jelentősen csökkent az esélyük arra, hogy a tojásvásárláskor jó döntést hozzanak.

A hibás kommunikáció azzal az eredménnyel járt, hogy a vevők nagy része a kisméretű és alacsonyabb darabonkénti áru (S) tojást vette meg, holott megfelelő és jól látható információk birtokában könnyen kiszámíthatták volna, hogy az olcsónak hitt, S-es tojás kilogrammra vetítve ténylegesen többe kerül, mint a darabonként drágább nagyobb (M) méretű. Ráadásul az S-es tojások jelentős része importból származik, míg az ennél nagyobb méretű tojásokat főként a hazai termelők állítják elő. Így az árak kifogásolható feltüntetése nem csak a vásárlókat hozta hátrányos helyzetbe, hanem a hazai tojástermelő vállalkozásokat is.

A piaci helyzetet jól példázza, hogy a nagyméretű (XL) tojások súlya minimum 72 gramm, így tíz darab tojás e kategóriában legalább 720 grammnak felel meg. Ugyanezzel a tömeggel a legkisebb méretkategóriából (S) származó, 43 gramm tömegűnek feltételezett tojás 17 darabja egyenértékű. Ebből az következik, hogy a legnagyobb méretkategóriájú (XL-es) tojás 13,8 darab esetében tesz ki egy kilogrammot, míg a legkisebb (S) kategória esetében egy kilónak 23,25 darab tojás felel meg. Ezért hiába olcsóbbak darabonként az S-kategóriájú termékek, kisebb súlyuk miatt kilogrammra vetítve mégis ezek bizonyulnak drágábbnak.

Kapcsolódó cikkeink