Nem látszik az alagút vége

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 01. 20. 00:02

A korábban jósolt 2010 második félévi gazdasági talpraállás bizonytalan, a helyzet pedig igen törékeny, állítja a Coface Hungary országigazgatója. 2009-ben drasztikusan növekedett a fizetésképtelenségi eljárások száma.

Az elmúlt évben a vállalkozások több mint 5 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit, és jövőre sem várható erőteljes javulás. A leginkább kockázatos iparágnak változatlanul az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem számít.
Az elmúlt évben a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon 37 százalékkal ugrott meg, a növekedés mértéke meghaladja az előző évi tendenciákat. A nagymértékű növekedés okát a Coface abban látja, hogy az évek óta zajló magyar válságjelenséghez hozzáadódott a nemzetközi válság hatása.
Az eljárások 53%-át a felszámolási eljárások adják, volumenük 30 százalékkal nőtt meg. Az ügyek másik nagy arányát végelszámolások teszik ki, arányuk 44 százalékkal növekedett.
Az eljárás alá került cégek árbevétel szerinti megoszlását a bejegyzett társaságok hasonló arányaival összevetve kiderül, hogy 2009 év során is a legtöbb eljárást a 20 milliós fogalom alatti mikrocégek, valamint a 20 és 300 millió forint közti, a családi kereteket éppen kinőtt cégek ellen folytatták.
A fizetésképtelenségi eljárások ágazati számát vizsgálva kiderül: a legtöbb fizetésképtelenségi eljárásban továbbra is az építőipari és kis-, illetve nagykereskedelmi cégek érintettek, az összes hazai fizetésképtelenségi eljárás 24%-át kereskedelmi vállalkozások, további 20%-át építőipari cégek ellen indították az elmúlt évben. A kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozások között leginkább a ruházati, az élelmiszeripari és az építőipari termékek kereskedelmével foglalkozó vállalkozások voltak a legnagyobb számban érintettek. Ezek mellett az eljárás alá vontak között a turizmus és vendéglátás, az ingatlangazdálkodás, valamint a gépjárműiparban tevékenységet folytató vállalkozások vannak nagy számban.
A korábban jósolt 2010 második félévi gazdasági talpraállás bizonytalan, a helyzet pedig igen törékeny, állítja a Coface Hungary országigazgatója. A fizetésképtelenségi eljárások tekintetében nem várható erőteljes javulás, a kifizetetlen számlák problémája pedig továbbra is fennáll.

Kapcsolódó cikkeink