Titokban maradhat a génmódosított virágpor a mézben
Az Európai Parlament elfogadta szerdán azt a javaslatot, amely a méz természetes alkotóelemeként, és nem külön összetevőként határozza meg a virágport, ezért nem kell majd feltüntetni a csomagoláson, hogy tartalmaz-e génmódosított organizmust (GMO).
A szőrszálhasogatónak és jogtechnikainak tűnő vita lényege, hogy az uniós jog eddig nem rendezte egyértelműen, hogy a virágport minek kell tekinteni a mézben: alkotóelemnek vagy összetevőnek. Az európai Bíróság egy 2011-es ítéletében összetevőnek minősítette, ám az Európai Bizottság által javasolt és az EP által most elfogadott pontosítás értelmében a pollen a méz természetes alkotóeleme és nem külön összetevő.
Ha ugyanis külön összetevő volna, akkor a csomagoláson is fel kellene tüntetni, ha a virágporon belül a GMO aránya meghaladja a 0,9 százalékot. Így viszont, hogy eldőlt: természetes alkotóelem, így már a méz egészéhez viszonyítva kell vizsgálni az arányokat, és miután a mézben nagyon kevés a virágpor, a méz teljes tömegéhez viszonyítva sosem fogja a benne lévő GMO aránya meghaladni a határértéket, ezért a csomagolásra sem kell ráírni.
Az EP-ben a brit konzervatív Julie Girling volt a téma felelőse. Szerinte a szavazáson a józan ész kerekedett felül.
„A virágpor nem a méz összetevője, és örülök, hogy ez a téveszme nem jelenik meg az uniós szabályozásban” – mondta a politikus, aki szerint így helyreáll a jogbiztonság az ágazatban.
A javaslatot 283 képviselő támogatta, 248-an szavaztak ellene, 45-en tartózkodtak. A jogszabály elfogadásához még a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanácsnak is formálisan jóvá kell hagynia azt.
Bánki Erik Fideszes Ep-képviselő szerint az unió „ismét a saját termelői érdekeit figyelmen kívül hagyva harmadik országok kereskedelmének kedvezett, súlyosan megsértve a fogyasztók választási szabadságát”. A fideszes EP-képviselők és a magyar kormány – tette hozzá – „minden jogi és nem jogi, uniós és hazai eszközzel tovább fognak küzdeni a magyar méz GMO-mentessége érdekében”. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >