Nem kapkodták el a kártyás fizetés bevezetését

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 01. 08. 11:29

Azok az online kasszás szolgáltatók, például boltok, vendéglők, amelyeknél nincs elektronikus fizetési lehetőség. Ez 2021-től mindegyikük számára kötelező. Az érintett 60 ezer szolgáltató zöme a végére hagyta az átállást – írja a blokkk.com.

 

A járványhatás egyik ága a szolgáltatások világában, hogy többen és többet fizetnek valamilyen elektronikus eszközzel, hiszen ez sokkal biztonságosabb a készpénz számolgatásánál. A bökkenő csak az, hogy harmadik negyedévben alig nőtt az elfogadóhelyek száma. Így az átállásban kötelezettek kivártak és az utolsó negyedévre tolták a bevezetést, tehát ott fizettek többet kártyával a vásárlók, ahol már régebben is volt erre lehetőség.

A nyári időszakban, amikor a döntés is született, az áprilisi mélyponthoz képest a legtöbb területen megindult a kapaszkodás felfelé, a maszkviseleten kívül más, erősebb korlátozás nem volt. És a járványos intelmek éppen arra irányultak, hogy a szolgáltatóhelyeken legyünk csak óvatosak, amit nem muszáj, ne fogdossuk.

Hát kevesebbet fogdostuk a bankókat és pénzérméket, ez igaz, hiszen nőtt a hazai kibocsátású kártyákkal a lebonyolított fizetések száma és értéke az MNB kimutatása szerint:

Igen ám, de közben az úgynevezett fizikai elfogadóhelyek száma alig változott:

Egy szolgáltatóhelyen nyilván több POS terminál is lehet, ezért nagyobb a számuk, elég csak a nagyáruházakra gondolni.

A vonatkozó törvény szerint minden olyan szolgáltató, így a boltok mellett például a vendéglátóhely, vagy szálláshelyet nyújtó vállalkozás, ahol online kassza van, 2021-től köteles a fogyasztó számára elektronikus fizetési lehetőségét is adni. Természetesen a fogyasztó dolga eldönteni, milyen módon fizet, készpénzzel, vagy bankkártyával.

Eddig egyébként többet költöttünk készpénzzel, mint bankkártyával vásárlásaink során.

Több mint 50 ezer szolgáltató megvárta az utolsó hónapokat

És közben novemberben beléptek a szigorúbb korlátozások is, a vendéglátóhelyek és sok szolgáltató nem is fogadhatnak vendégeket (legfeljebb elvitel lehetséges egy étteremből, de például a mozi, színház zárva van). Így ki is eshetnek a sorból közülük azok, akik nem, vagy csak később terveznek újranyitást, és leállították az online kasszát.

Előbbiekkel is együtt azonban több tízezer online kasszás szolgáltató volt, aki nem kapkodta el az átállást. Az online pénztárgépet használó szolgáltatóhelyek száma ugyanis a döntés meghozatalakor mintegy 60 ezerrel több volt, mint akiknek akkor volt POS termináljuk.

A késlekedésben szerepet játszhat a válság mellett az is, hogy az elektronikus fizetést mellőző szolgáltatók a legkisebbek, akiknek például a kártyás fizetés költségeivel (például az elfogadóhelyi díjakkal) nagyon is pontosan kell számolniuk, nem csak a boltjuk vonzerejének növekedését téve mérlegre.

A PM egyébként már korábban indított támogatott programot a bankkártyás fizetési helyek körének szélesítésére, de hát mindennel együtt most itt tartunk.

Az online kassza pedig kötelező a boltos kiskereskedelem, gyógyszertár, jármű kiskereskedelem, -javítás, vendéglátás, személyszállítás, szálláshely szolgáltatás, pénzváltás, kölcsönzés, fekvőbeteg-ellátási tevékenységből plasztikai sebészet, tánctermi, diszkó működtetés, egyes javítási tevékenységek, ruházat mosása, vegytisztítása, vasalása, fizikai közérzetet javító szolgáltatás, testedzési szolgáltatás számára, közöttük csak néhány kivétellel.

És nem feltétlenül szükséges POS terminál, például a hagyományos átutalás, vagy olyan technológia is megfelel, amely a kereskedő mobiltelefonját teszi alkalmassá az érintős kártyák leolvasására. A mobilszolgáltatók is kínálhatnak olyan eszközt, amelynek használatával megoldható a kártyás fizetés (mPOS).

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink