Nem ingatta meg a kiskereskedelmet a válság

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 12. 28. 00:01

Bár az első félévben még úgy tűnt, hogy a kiskereskedelmi vállalkozások tömeges bedőléséről szól majd az idei év, a második félévben világossá vált, hogy az ágazat a vártnál stabilabb lábakon áll.

Az első félévben még 41 százalékkal több kiskereskedelmi céget számoltak föl, mint egy évvel korábban, a másodikban viszont már kevesebbet, mint 2008 hasonló időszakában – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató jelentéséből.
Az első félévben 1219 kiskereskedelmi vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon: ez 41 százalékkal volt több, mint 2008 hasonló időszakában. „Akkoriban úgy gondoltuk, hogy a hipermarketek és a bevásárlóközpontok miatt eleve gondban levő ágazat katasztrofális év elé néz” – emlékszik vissza a féléves adatok értékelésére Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A kiskereskedelemben évek óta viszonylag magas a felszámolások aránya, de hasonlóképpen magas az új cégek száma is, vagyis általában véve is magas a fluktuáció.
A második félév ehhez képest gyökeres fordulatot hozott, szinte minden hónapban kevesebb cég ment tönkre, mint egy évvel korábban. 2009 második félévében 827 céggel szemben indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, míg 2008 utolsó hat hónapjában még 946 cég jutott bajba. Mindez úgy is értelmezhető, hogy a kiskereskedelmet előbb érte el a válság, mint bármely más területet az építőipar kivételével, és előbb is mászik ki a gödörből, mint más ágazatok – közli a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink