Nem igaz a kacsa, miszerint a Wolt és a Foodpanda futárai folytatják a katázást
Korábban már felmerült, hogy a Foodpanda és a Wolt futárai folytatják a katás számlázást oly’ módon, hogy csak az ételt rendelő magánszemélyeknek számláznak szeptembertől, ez azonban fals információnak bizonyult. Egyik cég sem folytatja a katás vállalkozók foglalkoztatását, úgy vélik, futáraik többsége az átalanyadóra tér majd át.

Átalányadózással folytathatják a munkát
„A katás adózási formában nem lesz lehetőség a továbbiakban a velünk való együttműködésre”
– mondta a Forbes-nak a Wolt regionális ügyvezető igazgatója. Tajta Ákos hozzátette, hogy azoknak a futároknak, akik továbbra is szeretnének a Wolt platformján keresztül szállítani, más adózási formát kell választaniuk.
„Legtöbbjüknek ez valószínűleg az általányadózásra való áttérést jelenti – ami már csak abban is eltér a kata adózási formától, hogy több adminisztrációt igényel”
– mondta.
Tajta Ákos szerint lesznek olyanok, akiknek lényegesen kedvezőtlenebb lesz a helyzetük, de olyanok is, akik akár még jobban is járhatnak. Hozzátette: igyekeznek megadni minden segítséget futáraiknak a zökkenőmentes átálláshoz és várják a visszajelzéseket, hogy miként folytatnák a munkát szeptembertől.
Kapcsolódó cikkeink
Január 1-től csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Teltházzal üzemel a BEM Center: elérte a 100 százalékos bérbeadottságot a Bem téri irodaház
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innovatív magkezelési megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több ezer gazda tüntetett Varsóban a Mercosur-megállapodás ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
