Nem igaz a kacsa, miszerint a Wolt és a Foodpanda futárai folytatják a katázást

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 07. 27. 12:43

Korábban már felmerült, hogy a Foodpanda és a Wolt futárai folytatják a katás számlázást oly’ módon, hogy csak az ételt rendelő magánszemélyeknek számláznak szeptembertől, ez azonban fals információnak bizonyult. Egyik cég sem folytatja a katás vállalkozók foglalkoztatását, úgy vélik, futáraik többsége az átalanyadóra tér majd át.

Átalányadózással folytathatják a munkát

„A katás adózási formában nem lesz lehetőség a továbbiakban a velünk való együttműködésre”

– mondta a Forbes-nak a Wolt regionális ügyvezető igazgatója. Tajta Ákos hozzátette, hogy azoknak a futároknak, akik továbbra is szeretnének a Wolt platformján keresztül szállítani, más adózási formát kell választaniuk.

„Legtöbbjüknek ez valószínűleg az általányadózásra való áttérést jelenti – ami már csak abban is eltér a kata adózási formától, hogy több adminisztrációt igényel”

– mondta.

Tajta Ákos szerint lesznek olyanok, akiknek lényegesen kedvezőtlenebb lesz a helyzetük, de olyanok is, akik akár még jobban is járhatnak. Hozzátette: igyekeznek megadni minden segítséget futáraiknak a zökkenőmentes átálláshoz és várják a visszajelzéseket, hogy miként folytatnák a munkát szeptembertől.

Címkék: , , , ,

Kapcsolódó cikkeink