Nem elég tudatos vízhasználók a magyarok

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 05. 28. 09:33

Tízből öt magyar nem aggódik amiatt, hogy az elkövetkezendő 50-100 évben akár vízhiány is kialakulhat Magyarországon – derült ki a Finish reprezentatív, vízfogyasztással kapcsolatos kutatásából. A felmérés arra is rámutatott, hogy 40 feletti korosztály spórol leginkább a vízzel, bár nagyobb részük inkább anyagi, mintsem fenntarthatósági okokból zárja el a csapot. A legtöbb vizet tisztálkodásra, mosásra, és mosogatásra használjuk, az egy főre jutó napi vízhasználat pedig akár 144 liter[1] is lehet, mellyel szakértők szerint a karbonlábnyomunkat is jelentősen növeljük.

A magyarok kétharmada saját bevallása szerint nem kifejezetten tudatos a napi rutinokhoz köthető vízhasználat kapcsán. A Finish mosogatógépkapszula-gyártó 1000 fős online kutatásából[2] kiderült, hogy háztartási munkavégzés közben még a környezettudatosabb magyarok is fontosabbnak tartják az energiatakarékos izzók használatát és általában az árammal való takarékoskodást, mint a vízfogyasztásra való odafigyelést – utóbbi mérséklése csak a harmadik legfontosabb szempont a lakosság körében.

Folyatjuk a vizet, mintha nem lenne holnap

A kutatás arra is rámutatott, hogy a legtudatosabb magyar vízfogyasztóknak a 40 év felettiek számítanak, bár 60 százalékukat inkább anyagi szempontok veszik rá a takarékoskodásra, mintsem a vízkészlet megőrzése. Lopez-Csendes Júlia a Finish marketingigazgatója a felmérés kapcsán elmondta, hogy a legtöbb vizet tisztálkodással, mosással és mosogatással használjuk el, pedig kevés energiabefektetéssel ezeken a tevékenységeken sokat spórolhatunk, a takarékoskodással pedig a bolygónkért is sokat tehetünk. „Sokan megdöbbennek, amikor szembesülnek vele, hogy egy fogmosás közben nyitva felejtett vízcsappal 6 litert, a zuhanyzás közbeni folyamatos vízfolyatással 10 litert, egy régi mosógéppel pedig akár 70 liter vizet[3] is elpazarolhatunk, de jelentős mennyiségű víz veszik kárba akkor is, ha – nagyobb háztartások esetében – rendszeresen gépi mosogatás helyett kézzel mossuk el az edényeket.”

Nem aggódunk a jövő miatt

A megkérdezettek többsége szerint a hazai vízkészlet állapota még nem ad okot aggodalomra, tízből öt magyarnak pedig amiatt sem fáj a feje, hogy a jövőben akár vízproblémák is előfordulhatnak Magyarországon. Ürge-Vorsatz Diána viszont úgy véli, fontos lenne, hogy már ma is, napi szinten tegyünk lépéseket a vízkészletünk megőrzéséért.

„A globális felmelegedés okozta vízhiány ugyan a magyarországi vízkészleteket egyelőre jelentősen nem veszélyezteti, hiszen az összcsapadék mennyisége az elkövetkezendő években nem változik jelentősen, viszont annak szezonális és területi eloszlása módosul, így gyakrabban alakulhat ki a jövőben helyi vízhiány, melynek következtében akár korlátozásokra is lehet számítani.”

A CEU professzora hozzátette, a vízfelhasználás energiafelhasználással jár, tehát a karbonlábnyomunkat is növeli. Ha például a rendszeresen csöpögő csapot nem javítjuk meg, az az éves karbonlábnyomunk akár a tíz százalékát is kiteheti, tekintve, hogy egy nap egy kádnyi víz folyhat el a semmibe.

A legnagyobb tévhit

Lopez-Csendes Júlia szerint a felmérés rávilágított arra a tévhitre is, miszerint a magyarok azt gondolják, hogy folyóvízzel történő mosogatáskor csupán 10 literrel több vizet fogyasztunk, mintha mosogatógéppel tennénk ugyanezt, pedig egy négyfős háztartás edényeinek kézi mosogatásával akár 80 liter víz is elfolyhat. Dr. Engloner Attila, az Ökológiai Kutatóközpont Víztudományi Koordinációs Csoport és a Tiszta Ivóvíz Nemzeti Kiválóság Program vezetője úgy látja:

A felmérés fontos üzenete, hogy noha tisztában vagyunk a víz, mint természeti erőforrás nélkülözhetetlenségével, a megfontolt vízhasználat csak a harmadik-negyedik a háztartásukra odafigyelők fontossági sorrendjében. Biztató jel ugyanakkor, hogy sokan ismernek és követnek olyan praktikákat, amelyekkel csökkenthető a vízpazarlás.”

A szakértő szerint a felmérésből kiderült az is, hogy a válaszadóknak nincsenek megfelelő ismereteik például a mosogatási módok víz- és energiafelhasználási különbségeiről, ezért objektív, tudományos eredményeken alapuló tájékoztatásra van szükség.

Marosi Mária a Bosch Háztartási Készülékek marketingvezetője rámutatott, hogy ma már számos olyan korszerű és innovatív megoldás létezik a háztartási gépek piacán, melyek hozzájárulnak egy fenntartható, hosszútávú életvitelhez, és segítenek abban, hogy takarékoskodhassunk az erőforrásainkkal, ugyanakkor fontos az is, hogy rendszeresen karban tartsuk a jól működő eszközeinket, mert egy kevésbé ápolt készülék sok esetben az energiaforrások többszörösét pazarolja, mint az újabb vagy a jól karbantartott gépek.

 

[1] Forrás: https://www.eea.europa.eu/signals/signals-2018-content-list/infographic/water-use-at-home/view

[2] Az online reprezentatív felmérés 2021. áprilisában zajlott, 1000 fő megkérdezésével

[3] Forrás: https://www.eea.europa.eu/signals/signals-2018-content-list/infographic/water-use-at-home/view

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink