Nem csak a bor, a tető is lehet fehér: így küzd a felmelegedés ellen ez a borászat
Esztergom fölött bújik meg az a szlovákiai, zömében magyarok lakta kis falu, melynek borait a világ legjobb éttermeiben kínálják. A vidék egyik borászata, azonban nemcsak emiatt vált érdekessé az utóbbi időben, hanem mert a pincészet épületei szinte világítanak a dűlők között egyedi tetőkialakításuk miatt. A fehér kerámiacserepek nem csak kívül, hanem belül is hatékonynak bizonyultak: az idei nyári melegben sikerült megtartani a kellemes belső hőmérsékletet minimális klímahasználat mellett. A formabontó, mégis tájba illeszkedő épületegyüttes több rangos pályázaton is nyert már díjat.

A tervezők egyedülálló építészeti megoldást választottak a hőmérséklet szabályozására
Ma már számos országban kísérleteznek, hogyan lehet csökkenteni a városi hőszigetek kialakulását világos felületek segítségével. A fehér színű kerámia tetőcserepek előnye a hagyományos tetőfedő anyagokhoz képest a jóval magasabb hővisszaverő képességükben rejlik, így sokkal kevésbé melegednek fel a megszokott színű tetőkhöz képest, és jelentősen csökkenthetik a városi hőszigetek kialakulását, valamint az épület belső hőmérsékletének megemelkedését. Használatuk egyben új lehetőséget kínál az építészeknek a design terén is.
A fehér tetőcserepek elsősorban olyan tájakon terjedtek el, ahol meleg, napsütéses éghajlat jellemző az év nagy részében, például a mediterrán országokban, ahol hagyománya van a fehérre festett házaknak. Azonban az utóbbi évtizedek éghajlatváltozásai miatt a hazai és a szomszédos régiókban is egyre ismertebbek ezek az innovatív építőelemek. Nemcsak nagy ingatlanfejlesztések és modern lakóépületek esetében bizonyulnak előnyös választásnak, hanem kisebb, karakteres épületeken, mint amilyen ez a szlovák borászat is.
Nemcsak a bor, a tetőcserép is lehet fehér
A kürti borvidék Esztergom és Komárom között, délszlovák területen bújik meg, és az utóbbi időben egyre nagyobb figyelem szegeződött rá. Itt az úgynevezett naturális borok kerülnek előtérbe, amelyek a természethű borászat filozófiáját képviselik.
Ez a fajta természetközeliség köszön vissza a szlovákiai, Sztrekovban található Vinárstvo S borászat épületében is, mely több elismerést is nyert. Tervezése 2018-ban kezdődött, és már ekkor elnyerte az első díjat egy meghívásos építészeti versenyen. A projekt során a koncepció célja az volt, hogy a helyi környezethez hű maradva egy organikus, kisebb épületekből álló borászatot hozzanak létre, amely harmonikusan illeszkedik a tájba és tiszteletben tartja a régió hagyományait.
A fiatal What Architects stúdió javaslata alapján tördelték fel és szedték szét az épületet hat kisebb egységre, ezzel két különálló teret hozva létre, visszatükrözve a környezetet. Szintén az építésziroda munkatársai javasolták a fehér kerámia tetőcserepeket – melyhez a Tondach Planoton 9 modelljét használták. A fehér tetőcserepek tökéletesen illettek az általuk elképzelt építészeti koncepcióhoz, amelyben a modern és tradicionális formák egyesítésére törekedtek, valamint arra, hogy az épületegyüttes tömörségét fokozzák. Emellett a Tondach tetőcserepe úgynevezett FusionProtect technológiával készül, melynek köszönhetően hatékonyan ellenáll az UV sugárzásnak és a saveróziónak, színét pedig évtizedeken keresztül megőrzi.
Esztétikus és praktikus
Az esztétikai funkciói mellett a fehér tetőcserepek az épület túlmelegedésének megakadályozására is szolgálnak. Ugyanezen okokból tetőablakokat sem használtak, és az oromfalon is csak finom körablakok biztosítanak természetes fényt. Az idei meleg nyáron is érezhető volt, hogy a fehér tető és falak segítenek a hőmérséklet csökkentésében. Az épületben ugyan található klímaberendezés, de azt inkább az épületfűtésére használják, a megfelelő szigetelések és a fehér tetőcserép hozzájárul, hogy kellemes legyen a belső hőmérséklet a legmelegebb időszakokban is. Természetesen a pincénél a megfelelő hőmérsékletet külön professzionális hűtőrendszer biztosítja, amely független az épület egyéb helyiségeitől.
Az épület még mindig nagy nemzetközi figyelmet kap. Számos regionális és nemzetközi építészeti versenyen is említést nyert, mivel kiemelkedő példája a modern és hagyományos formák ötvözésének egy szőlőhegyen. A régióban a borászatoknál korábban is alkalmaztak világosabb, homokszínű tetőfedő anyagokat, fehér felületeket, meszelt falakat, de a fehér tetőcserép kirívóvá, egyedülállóvá teszi az épületet.
Kapcsolódó cikkeink
A Lidl Magyarország a hazai borászatok sikeréért is dolgozik
A Lidl Magyarország 2024-ben mintegy 17,5 milliárd forinttal, az elmúlt…
Tovább olvasom >Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >