Nehéz időkben még fontosabb a választék és az ár

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 13. 08:22

Tovább csökkent az orosz fogyasztók bizalma az idei első negyedévben: a harmadik negyedévi 87 pont, majd a negyedik negyedévi 79 pont után az első negyedévben még kisebb, 72 pont lett a Nielsen indexe.

Nehéz helyzetbe kerültek az orosz fogyasztók múlt év végén. Mélyre zuhant a rubel árfolyama, ami pánikot okozott a pénzpiacon, és negatívan hatott a fogyasztók hangulatára. Azóta javult ugyan a rubel árfolyama, de a trend nem fordult meg.

Kevesebb jövedelem – drágulás

„Felmerül az Oroszországban aktív gyártók és kiskereskedők számára a kérdés: Hogyan tudok eredményesen működni, amikor az új orosz fogyasztónak sokkal kevesebb a szabadon elkölthető pénze, mint egy évvel korábban? Ma nyereséget elérni feltétlenül bonyolultabb lett olyan körülmények között, amikor a választék és az ár sokkal fontosabb, mint bármikor” – állapítja meg a Nielsen tanulmánya az orosz fogyasztókról az új gazdasági környezetben.

A kutatás feltárta, hogy az orosz vásárlók egyharmada 20 százalékkal alacsonyabb háztartási büdzsével rendelkezett 2014. decemberben, mint 2014. augusztusban.

Ugyanekkora arányuk mondja, hogy jövedelme visszaesett a 2008. novemberi szintre, amikor a gazdasági világválság elérte Oroszországot. Amellett számos orosz fogyasztó úgy hiszi, hogy azért is kevesebb a pénze, mert az általa vásárolt árucikkek drágultak.

Tízből heten állítják, hogy decemberben 19 százalékkal többet fizettek ugyanazokért a termékekért, amelyeket augusztusban is vásároltak.

Minden harmadik válaszadó pedig kevesebb árut vásárol, mint három hónappal korábban.

78 százalékuk pedig olcsóbb élelmiszerekre váltott.

„Ritkábban megy boltba”

Mindebből az következik, hogy „a pénztárcájára nehezedő nyomás miatt sok orosz vásárló úgy spórol, hogy egyszerűen ritkábban megy boltba. Az üzlettípusok közül elsődlegesen a diszkont vonzotta a fogyasztókat decemberben. Viszont a hipermarketek, szupermarketek és piaci árusok vevőköre kisebb lett. Miközben a hagyományos üzletek nem tudtak versenyezni a láncok áraival”.

Úgy látszik, a fogyasztók megváltoztatják kényelemhez, szolgáltatáshoz és a vásárlás élményéhez való viszonyukat, ha pénzügyi helyzetük rosszabbodik. Közkeletű bölcsesség, hogy nehéz időkben a vásárlói magatartást leggyakrabban az alacsonyabb árak vezérlik.

Mindezek következménye így foglalható össze:

„Választék és ár döntő szerepet játszik ebben az évben, mert az oroszok megszokták, hogy több termék közül választhatnak, és nem szívesen látnának üres polcokat”.

A felmérés adatai azt tükrözik, hogy a fogyasztók visszafogják költéseiket a következő hónapokban, és csak kis részük lát okot optimizmusra: 60 százalékuk gondolja, hogy az árak jelentősen emelkednek; ezzel egy időben 30 százalék azzal számol, hogy a termékek minősége csökkenni fog, a választék pedig átalakul.

Erősebb pozíció a kilábalás után

Ha egyes kiadások túl magasak, például egy rövid utazásra, akkor viszont a fogyasztók máshol próbálják megőrizni jómódjukat; élelmiszer vásárlásánál vagy szórakozásnál.

„Ha ezt vesszük figyelembe, akkor a mostani időszak felel meg arra, hogy a piaci szereplők erősítsék márkáikat, és különösen tartsák szem előtt fő márkáikat, illetve termékkínálatukat. Sőt, korábbi válságok tapasztalatai azt mutatják, hogy azok a vállalatok, amelyek költöttek innovációkra nehéz időkben, mindig erősebb pozícióba kerültek a kilábalás után” – összegez a Nielsen-tanulmány

Kapcsolódó cikkeink