Nehéz évre számít a Gallicoop
Nehéz évre, a tavalyitól némileg elmaradó, 400-600 millió forint nyereségre számít a baromfifeldolgozó Gallicoop Zrt., ugyanis a távol-keleti piacok még nem álltak vissza a madárinfluenza miatti visszaesés után, Európában pedig a lengyel dömpingáru nyomja le az árakat – mondta Erdélyi István elnök-vezérigazgató az MTI-nek.
Az elmúlt évet mintegy 600 millió forint nyereséggel zárja a cég, miközben az árbevétele várhatóan 30,7 milliárd forintra csökken.
Az idei várható forgalomra negatívan hat, hogy az európai piacot elöntötte a lengyel dömpingáru. Tavaly a lengyelek – a hivatalosan bejelentett adatok szerint – 520 ezer tonna pulykaterméket állítottak elő, az uniós csatlakozásuk óta megháromszorozták kibocsátásukat, aminek hatására január óta körülbelül 20 százalékkal esett a pulykamell ára az európai piacon – tette hozzá.
Elmondta, hogy a madárinfluenza miatt elrendelt importkorlátozást Japán, Dél-Korea és Hongkong már feloldotta, ám egyelőre csak a korábbinál kisebb volumenben tudnak oda szállítani. Reményei szerint egy-két hónapon belül ismét megnyílik a dél-afrikai piac is.
A külpiaci nehézségeket némileg ellensúlyozhatja az elnök-vezérigazgató szerint az, hogy a baromfihús áfájának 2017 eleji 27-ről 5 százalékra csökkentése mintegy 5 százalékkal növelte a hazai fogyasztást és fehérítette a gazdaságot.
Az értékesítés bővülését várja a cég az úgynevezett kényelmi termékek (szeletelt és kockázott pulykamell, paníráruk) arányának növelésétől. Szintén ellensúlyozhatja a negatív piaci hatásokat a halal módon, a muzulmán előírásoknak megfelelően tartott és vágott pulykák értékesítésének növelése – tette hozzá. Jelenleg kéthetente mintegy kétezer darab ilyen pulykát szállítanak Franciaországba.
A tervek megvalósulását segíti, hogy várhatóan április végére elkészül a Gallicoop új, 1,6 milliárd forint értékű csomagolóüzeme. A beruházás költségének 50 százalékát a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja, cserébe a cég további 25 dolgozó foglalkoztatását vállalta. Az elnök-vezérigazgató megjegyezte: nagyon nehéz Magyarországon képzett munkaerőt találni, egyre súlyosabban érzik a munkaerőhiányt a fizikai dolgozóknál is. A céghez nemrég Ukrajnából érkezett három, a baromfiiparban jártas dolgozó és a következő két hétben további harmincat várnak.
Szeptember elején új készresütő gép érkezik a Gallicoop panírüzemébe, amelynek kapacitása ezzel 5,5 ezer tonnáról 8-8,5 ezerre nőhet – tette hozzá.
Erdélyi István szerint húsvétkor nem lesz hiány pulykából, mint mondta, ők 70-90 tonna pulykasonkát szállítanak a kereskedőkhöz. Úgy vélte, a kötözött sonkák piacán erős árverseny lesz.
A Gallicoop évente mintegy 8 ezer tonna húskészítményt, 5 ezer 500 tonna panírterméket és 22 ezer tonna húsárut értékesít, ennek mintegy 40 százalékát exportálja. A társaság 39 országba, csaknem az összes európai államba szállít.
A Gallicoop Zrt. adja a hazai pulykahús termelés 40 százalékát, a cég vágóhídon 40 ezer tonna élősúlyt dolgoznak fel. A társaság dolgozóinak létszáma 1045. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Minőség a rácsokon
A hozzáadott érték, a prémium minőség, a kényelmi szempontok újra…
Tovább olvasom >Grillsajtok – már nem csak nyáron
Optimisták a grillpiac szereplői az idei szezon előtt. Mert bár…
Tovább olvasom >Megduplázná eredményét a Waberer’s 2031-re
A kihívások ellenére rekord eredménnyel zárta a tavalyi évet a…
Tovább olvasom >További cikkeink
8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >Jön a testsúlycsökkentő injekció a Richter és az Adalvo fejlesztésében
A Richter Gedeon Nyrt. és az Adalvo Kft. gyógyszeripari vállalat…
Tovább olvasom >