Negyven hektáron a Kaposvári Állattenyésztési Napok
A mezőgazdaság a biztonságos, egészséges élelmiszertermelés alapja, kiemelkedő szerepet tölt be a foglalkoztatásban, a munkahelyteremtésben, a vidéki táj sokszínűségének fenntartásában, és a környezet jó állapotának megőrzésében,- mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Kaposváron az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Kaposvári Állattenyésztési Napok ünnepélyes megnyitóján.
Jövőre elindul a „Több munkahelyet a mezőgazdaságban” program, amelyre 212 milliárd forint új forrás áll majd rendelkezésre, ebből 180 milliárd kifejezetten hazai költségvetési, nemzeti támogatás az állattenyésztés részére, azaz évente mintegy 33-34 milliárd forint többlettámogatás jut a tej-, húshasznú szarvasmarha, sertés, baromfi, juh többlettámogatására –jelentette be az államtitkár.
A Kaposváron lévő Kövér László az Országgyűlés elnöke szerint az állattenyésztés kitüntetett figyelmet érdemel, az ágazat mára újra felértékelődött, ami nemcsak a mezőgazdaság kibocsátásához való hozzájárulásban mérhető, hanem az egészséges élelmiszerek biztosításában, a biodiverzitás megőrzésében is. A mai kormányzati politika azonban természetes szövetségese ennek az ágazgatnak, mert megértette, hogy az erős mezőgazdaság az ország létbiztonságának egyik fontos feltétele, a magyar vidék természetes létformája, amelynek erősítésében a gazdatársadalom magától értetődően a partnere lesz – hangsúlyozta Kövér László.
A vasárnapig tartó rendezvénysorozatnak otthont adó Kaposvári Egyetem mintegy 40 hektáros Pannon Lovasakadémiáján a szakembereknek húsmarha- és juhtenyésztési fórumot, tenyész- és haszonállat bemutatókat tartanak, haszongépjáműveket és az állattenyésztéssel kapcsolatos háttéripari termékeket, szolgáltatásokat kínálnak, de a takarmányipart, az állategészségügyet, az élelmiszeripart, valamint az agrárfinanszírozást képviselő vállalkozások sem hiányoznak majd a rendezvényről. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >