Négymillió forintos bírság a Tescónak

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 10. 13:33

A dohánytermékek árának szabálytalan feltüntetése miatt négymillió forintra bírságolta a Tesco Global Zrt.-t a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége – közölte a hivatal kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.

A felügyelőség a cég budaörsi hipermarketjében történt ellenőrzést követően indított eljárást, mert az áruházban a kasszák fölötti, zárt boxból kínált cigaretták eladási ára nem volt külön feltüntetve (csak a termékek csomagolásán elhelyezett cigaretta adójegyen) – mondta Kiss Attila.

A felügyelőség alapvetően azt kifogásolta, hogy mivel a vásárló nem foghatja meg a cigarettás dobozokat, a dohánytermékek árairól a kiszolgálás előtt nem tájékozódhat teljes körűen.

Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott az eset kapcsán hangsúlyozta, hogy a fogyasztói árak feltüntetésével kapcsolatban minden magyar polgárt ugyanazon jogok kell, hogy megillessenek, mint bármely más európai polgárt. A kormánymegbízott kiemelte: a hivatal feladata, hogy a magyar vásárlók érdekeit szolgáló szabályozást betartassa.

A felügyelőség megítélése szerint minden olyan értékesítés során, amikor a vásárló kizárólag azután tud tájékozódni a termék áráról, miután azt a pénztárostól elkérte, sérül a fogyasztók tájékoztatáshoz fűződő joga. A fogyasztóvédelemről szóló törvény ugyanis többek között kimondja, hogy „az eladási árat, az egységárat, illetve a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni”.

A Tesco-Global Zrt.-re 4 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a hatóság, valamint arra kötelezte a céget, hogy az általa üzemeltetett kereskedelmi egységekben a dohánytermékek eladási árát jól látható módon tüntesse fel.

Tarnai Richárd a nyáron rendelte el, hogy valamennyi áruházlánc megyei üzletében végezzenek fokozott ellenőrzést, miután lejárt szavatosságú árura bukkantak.

Az ellenőrzés eredményeként a kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága több áruházláncot is milliós nagyságrendű élelmiszerellenőrzési bírsággal sújtott.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink