Négyezer iskolás kapott tanszert a nagycsaládosoknak indított akcióban
Ezerhétszáz család mintegy négyezer gyermeke kapott tanszert, iskolaszert a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Auchan áruházlánc idei közös akciójában – jelentette be az egyesület elnöke szerdán Budapesten.
Kardosné Gyurkó Katalin a sajtótájékoztatón közölte: idén több mint húszezerrel több felajánlás gyűlt össze, mint a tavalyi második gyűjtéskor, több mint 65 ezer tanszert tudtak eljuttatni a családokhoz. Köszönetet mondott az Auchannak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) és a kormányzatnak, mert – mint a koronavírus-járványra utalva fogalmazott – „tavasszal lehetővé tette a családoknak, hogy erősek maradjanak”. Így ők jobban tudtak segíteni a rászorulókon – tette hozzá.
A felajánlásokat főleg olyan családok kapták, amelyek vírushelyzetben nehéz helyzetbe kerültek, a szülők elveszítették a munkájukat vagy az iskolakezdésnél ütköztek nehézségekbe – ismertette. Szólt arról is, hogy augusztus 1. és szeptember 11. között önkénteseik több mint 3100 munkaórát szántak az adományok gyűjtésére.
Beneda Attila, az Emmi családpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt: három év alatt hagyománnyá vált a kezdeményezés, majd reményét fejezte ki, hogy folytatódni is fog. A kormányzat örömmel támogatja azt, ha az olyan nyilvánvaló célkitűzéseihez, mint a családok megerősítése, csatlakozik a civil- és a vállalati szféra – mondta.
A politikus kiemelte: idén jócskán meghaladta az adományok mennyisége és értéke a korábbi évekét, ami azt mutatja, hogy „ez a társadalom igyekszik segíteni a rászorulókon”.
Varga-Futó Ildikó, az Auchan kommunikációs és CSR-igazgatója a többi között elmondta, hogy idén az áruház önkéntesei is bekapcsolódtak a gyűjtésbe. A tanszergyűjtési akción kívül az Auchan idén egymillió forinttal támogatja a NOE működését – közölte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Három új szervezetnek gyűjt adományt a MOHU
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországra érkezett a Sensobus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Marhahúsért is érdemes az Auchanba menni, mert továbbadják az ÁFA-csökkentést a vásárlóknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
