Negyedével csökkent a háztartások környezetterhelése az ÖkoKörben

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 11. 11:00

Mintegy negyedével csökkent az ÖkoKörben 2010 óta résztvevő több mint 650 háztartás víz- és energiafogyasztása, hulladéktermelése. Ősztől újabb ÖkoKörök indulnak az ország számos pontján. A Tudatos Vásárlók Egyesülete ÖkoKör csoportvezető képzést tart Veszprémben szeptember 26-27-én és Miskolcon október 10-11-én.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 2010 –ben indította el Magyarországon a nemzetközi szinten is sikeres, több mint 10 országban zajló háztartászöldítő ÖkoKör programot.

okokor2010 és 2014 között több mint 650 háztartás kapcsolódott be az ÖkoKörbe. A résztvevő háztartások a 3 hónapos program végére átlagosan 24%-kal kevesebb élelmiszerhulladékot és 23%-kal kevesebb vegyes háztartási hulladékot termeltek, 15%-kal kevesebb villamos energiát, 31%-kal kevesebb földgázt és 13%-kal kevesebb vezetékes ivóvizet használtak, valamint jó 10%-kal kevesebb vegyszert tartottak otthonaikban, mint korábban.

Itt is bebizonyosodott, hogy sok kicsi sokra megy. A 650 háztartás 3 hónap alatt összesen mintegy
· 3.600 kg ételt mentett meg a hulladékká válástól – ebből 33 fő élelmiszerszükségletét lehetett volna fedezni az Ökokör 3 hónapja alatt
· 8.500 kg-mal csökkentette a vegyes háztartási hulladék mennyiségét – ez annyi, mintha 90 fő az Ökokör 3 hónapja alatt egyáltalán nem termelt volna hulladékot (több mint 4.000 laptop vagy 240.000 PET palacktömegének felel meg)
· 61.200 m3 gázt, 72.000kWh villamos energiát spórolt meg – ez annyi, mintha közel 200 háztartás az Ökokör 3 hónapja alatt egyáltalán nem használt volna energiát
· 140.000 liter vizet spórolt meg – ez annyi, mintha 11 fő az Ökokör 3 hónapja alatt egyáltalán nem használt volna vizet
· 10.800 darabbal kevesebb vegyszert tartottak otthon – ez felér egy valamirevaló drogéria teljes kínálatával.

Az 5-8 fős Ökokörök 3 hónapig járnak összeáltalában heti rendszerességgel. A folyamat során a résztvevők az ÖkoKörök kézikönyv, s még inkább társaik segítségével 7-8 témát dolgoznak fel (fenntartható pénzhasználat, élelmiszerek, vegyi anyagok, energia, víz, hulladék, egészség, közlekedés), amelyekhez kapcsolódóan egyszerű, különösebb anyagi áldozatot nem igénylő, életmódjukba beépíthető, már heti szinten is látványos eredményeket produkáló vállalásokat tesznek. Ezek jobb esetben a gyakorlás után rutiná válnak. A résztvevők életmódjuk legfontosabb jellemzőit (energia- és vízfogyasztás, az otthon tartott vegyi anyagok és a keletkező hulladék, a sportolással töltött idő mennyisége stb.) megmérik mind a program elején, mind végén. Így számszerűsíthetővé és ténylegesen láthatóvá válik, hogy már kis változtatásokkal is milyen nagy mértékű változások érhetőek el.

Az ÖkoKörök nemzetközi módszer viselkedésváltoztatással kapcsolatos hatékonyságát korábban kutatók is vizsgálták. Többek között arra a következtetésre jutottak, hogy az ÖkoKörök tagjai a program „hivatalos” lezárulása után is megtartják a kialakított környezettudatos szokásokat, sőt, környezeti hatásukat többen később tovább csökkentik.

Az ÖkoKörök sikerének kulcsa ugyanis az, hogy a hagyományos környezetvédelmi témájú kampányokkal szemben nem elégszik meg a tájékoztatással és információátadással. A program egyben közösségi eszköz is: a résztvevők szemléletét közösségi kontextusba ágyazva, az emberi kapcsolatok erejét kihasználva formálja, folyamatos figyelmet szentelve a motivációnak, visszajelzésnek és megerősítésnek. Egy-egy Ökokör tagjaként senki nem érzi már sem magát, sem próbálkozásait elszigeteltnek, így a környezetvédelem magánügy helyett közösségivé válik, s új erővel tölti fel az egyes egyéneket. Amint az egyik résztvevő jellemezte visszajelzésében: „A legfontosabb élmény az Ökokörrel kapcsolatban számomra az, hogy egy olyan közösség jött létre, amelyben sokat tanulhattunk/tanulhatunk egymástól, hasonló gondolkodású emberekkel lehet együtt az ember, amely csak azt bizonyítja újfent számomra, hogy a jövőben – illetve már most! – a közösségek erejével lehet majd változtatni.”

Az őszi csoportokba és csoportvezető képzésre itt lehet jelentkezni:

http://tudatosvasarlo.hu/cikk/okokorok-indulnak-orszagszerte

Kapcsolódó cikkeink