Négycsillagos szálloda nyílt Makón

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 12. 10:40

Négycsillagos szálloda nyílt Makón Grand Hotel Glorius néven, a 489 millió forintos uniós támogatással megvalósult, csaknem egymilliárd forintos összköltségű idegenforgalmi beruházást pénteken adták át a Maros-parti városban.

makoszalloda

Bodrogi Ferenc, a kivitelező Bodrogi Bau Kft. és a szálloda tulajdonosi jogát gyakorló SK Kft. vezetője az átadóünnepséget megelőző sajtótájékoztatón elmondta, az Arad-Csanádi Takarékpénztár az 1920-as években emelt székházát átépítve, bővítve, felújítva 74 férőhelyes szállodát alakítottak ki Makó központjában, a Hagymatikum fürdő szomszédságában.

A rekonstrukció során tudatosan törekedtek arra, hogy megidézzék az 1920-as, 1930-as évek építészeti stílusát, az art decót – tette hozzá a szakember.

A 2 ezer négyzetméteres hasznos alapterületű épületben száz férőhelyes étterem, ötven személyes konferenciaterem, kávéház, szauna, wellness- és fitneszrészleg várja a vendégeket. A szálloda szolgáltatásaival kiválón egészíti ki a szomszédos fürdőt – közölte az ügyvezető igazgató.

Bodrogi Ferenc szerint a Hagymatikum fürdő mellett Makóra és a szállodába vonzhatja a hazai és külföldi vendégeket az Makovecz Imréhez kapcsolódó páratlan építészeti örökség, amely a településen megcsodálható.

Buzás Péter (MSZP) polgármester szerint a Hagymatikum fürdő 2012-es átadása új iparágat, az idegenforgalmat teremtett Makón. Két év alatt a kereskedelmi szállások férőhelyeinek száma kétszeresére, hatszázra nőtt a városban. A panziók és apartmanházak mellett azonban a négycsillagos szálloda megnyitása minőségi ugrást jelent. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink