Négy százalék alatt az infláció, az élelmiszerárak jóval az átlag fölött emelkedtek

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 06. 15. 15:00

A vártnál érdemben alacsonyabb volt az infláció májusban, és minden jel arra mutat, hogy az árszínvonal emelkedési üteme az év hátralévő részében lassulni fog.

Májusban havi összevetésben 0,2, éves összehasonlításban 3,9 százalékos volt az infláció – közölte a KSH. Elemzők érdemben magasabb, 4,3 százalékos éves árszínvonal-emelkedésre számítottak.

A statisztikusok adatai szerint egy év alatt az élelmiszerárak az átlagosnál nagyobb mértékben, 8,6 százalékkal drágultak; különösen jelentős volt a cukor (66 százalék), a liszt (64,6 százalék) és az étolaj (18,6 százalék) árának emelkedése. Az üzemanyagok ára 13,1, a gyógyszereké 3,5, a háztartási energiáé 4,4 százalékkal nőtt; utóbbin belül a távfűtés 8, a vezetékes gáz 5,1 százalékkal drágult.


Tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,1, szeszes italokért, dohányárukért pedig átlagosan 1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint egy évvel ezelőtt – olvasható a KSH közleményében.

Az infláció jelentős mértékű visszaesésében elsősorban bázishatások játszottak szerepet, így kiesett a tavaly májusi gázáremelés és jelentős üzemanyagár-emelkedés hatása, idén májusban pedig már csökkentek az üzemanyagárak – írja gyorselemzésében Suppan Gergely. A Takarékbank makroelemzője számára meglepő az adatsorban, hogy áprilisban még 9,4, májusban pedig már „csak” 8,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek.

A következő hónapokban 3,9 százalék közelében maradhat az infláció, az őszi hónapoktól az élelmiszerárak tavalyi felfutása miatti magas bázis miatt folytatódhat az infláció mérséklődése, és az év végére 3,4 százalékos lehet a mutató. A Takarékbank szerint 2012 közepén érhető el a jegybank 3 százalékos inflációs célja.

A várakozások alatti infláció feltehetően nem ad okot az Magyar Nemzeti Banknak az alapkamat-csökkentésre. A kamatvágás csak akkor lehetséges, ha a Monetáris Tanács úgy ítéli meg, hogy a 3 százalékos inflációs célkitűzés minden kétséget és kockázatot kizáróan teljesülhet – közli az fn.hu.

Kapcsolódó cikkeink