Négy magyar platinaérem a Decanter World Wine Awardson
Négy platina- és kilenc aranyérmet hoztak el idén a magyar borászatok a világ egyik legtekintélyesebb borversenyeként számon tartott Decanter World Wine Awardsról (DWWA).

Taroltak a magyar borászatok a rangos nemzetközi borversenyen
A 19. alkalommal megrendezett DWWA a nemzetközi borvilág egyik legmagasabb presztízsű borversenye, amelyre idén minden eddiginél több, 18 244 tételt neveztek 54 országból. A tételek elbírására mintegy 250 borszakértő gyűlt össze Londonban – közölte az MTI-vel a somlói Kreinbacher Birtok.
A kedden nyilvánosságra hozott eredménylistára Magyarország 4 platina-, 9 arany-, 57 ezüst- és 70 bronzéremmel került fel.
A szigorú, 100 pontos zsűrizés alapján kizárólag 95 pont felett adnak aranyérmet, míg platinadíjjal az aranyérmeket újrakóstolva jutalmazzák a legkiválóbb tételeket.
Magyarország sikerét jelzi, hogy a négy platinával és kilenc arannyal díjazott tételek között Tokaj mellett egy-egy balatoni és egri tétel is szerepel, a tradicionális magyar pezsgők pedig újabb két aranyéremmel lettek gazdagabbak – hangsúlyozza a közlemény.
A platinával díjazott magyar tételek közül Tokajból érkezett a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok 2017-es 6 puttonyos aszúja, a Derczó-Lovas Pince szintén 2017-es 6 puttonyos aszúja, valamint a Juliet Victor Pincészet 2018-as édes szamorodnija is.
A platinaérmesek közé Balatonfüred-Csopakról a Zelna Borászat 2021-es olaszrizlingje is bekerült, itt a zsűri kiemelte, hogy 15 font alatti kiskereskedelmi ár alatti tételről van szó.
Hat tokaji pincészet (a Derczó-Lovas, a Disznókő, a Grand Tokaj, a Gróf Degenfeld, a Mad Wines és a Royal Tokaji) édes borai mellett az egri Thummerer Pincészet egy vörösborral (Vili Papa Egri Cuvée Superior, 2018), míg a somlói Kreinbacher Birtok két tradicionális pezsgővel (Prestige Brut és Classic Brut) nyert aranyérmet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >Ca di Rajo – Menolia Prosecco Extra Brut/Brut/Extra Dry
A Menolia egy Prosecco DOC Treviso, amely a klasszikus Prosecco…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >Egyre nagyobb fesztivált csapnak a gin körül
A gin nemcsak az egyik legnépszerűbb ital és longdrink alapanyag…
Tovább olvasom >