Nébih: összehangolt országos ellenőrzés az ál-őstermelők kiszűrésére
Összehangolt országos ellenőrzést tartottak az ál-őstermelők kiszűrése érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a megyei kormányhivatalok földművelésügyi szakemberei – közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.Az országos ellenőrzésen az őstermelői igazolványokat és a tevékenységhez kapcsolódó szabályok betartását vizsgálták. Az ellenőrök április 28-30. között 40 piacon, 129 ellenőrzést végeztek és 11 megyében találtak valamilyen szabálytalanságot.
A Nébih által koordinált háromnapos ellenőrzésen elsősorban a szamócát árusító őstermelőket vizsgálták. Emellett az akció nem titkolt célja volt az őstermelői igazolvánnyal való visszaélések számának csökkentése, valamint azok kiszűrése, akik az igazolványt valótlan nyilatkozattétel alapján váltották ki, illetve nem saját termelésű terméket árusítottak.
A piaci ellenőrzések során az ellenőrök összevetették az igazolvány adatnyilvántartó lapján bejegyzett adatokat a helyszínen árusított termékek körével. Amennyiben szabálytalanságot tapasztaltak, vagy annak gyanúja merült fel, helyszíni szemlét is tartottak a termelés helyén, hogy megállapíthassák, az őstermelő a saját gazdaságában termelt termékeket árusítja-e vagy vásárolt árut próbál sajátjaként értékesíteni.
Az országos ellenőrzéssorozaton a szakemberek 17 esetben tapasztaltak érvénytelen őstermelői igazolvánnyal történő árusítást. Emellett 18 alkalommal hiánypótlásra szólították fel az igazolvány tulajdonosát, elsősorban az értékesítési betétlapok vezetésének elmulasztása miatt. Helyszíni szemlét 22 esetben tartottak, 3 őstermelőtől pedig visszavonták az igazolványt.
Évente több mint 320 ezer magánszemély váltja ki, illetve érvényesítteti az őstermelői igazolványát. Így jogosulttá válik mezőgazdasági őstermelői tevékenység végzésére és a tevékenységre vonatkozó adózási szabályok alkalmazására, az adókedvezmények igénybevételére.
Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a razziák csökkentik a visszaélések számát, azonban továbbra is indokolt a terület kiemelt ellenőrzése – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisállat-kereskedések a Szupermenta teszten – több helyen is találtak problémát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarország visszanyerte a ragadós száj- és körömfájás betegségtől való mentességét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >